NYELV ÉS VERS

Minden nép irodalmi hagyományában kezdettől fogva léteznek olyan szövegek, amelyek a mindennapi beszédmódhoz képest nagyobb mértékű hangzásbeli rendezettséget mutatnak. Ez a rendezett szövegforma a vers, amely dallam nélkül is az ének és a zene ritmusára emlékeztet.

Már a legősibb, szóbeli vagy énekelt költészet hangzásvilágában is felismerhető valamilyen ismétlődő hangzásbeli rendezettség: versforma.

_____________________________________________________________________________

Vers és ritmus

A vers: hangritmus szerint rendezett szöveg.

A ritmus: az emberi tudat számára érzékelhető sorozatos ismétlődés, a teremtett világ vagy az ember által alkotott környezet érzékszervekkel felfogható, felismerhető tér- és időbeli rendezettsége.

A versritmus: a mondott vagy hallott szöveg sorozatosan ismétlődő, érzékelhető és felismerhető hangzásbeli rendezettsége.

A verses szövegformát a szépirodalom, azon belül is a zenével, énekkel, tánccal is egybefonódó régi, közösségi szerepű szóbeli költészet hozta létre, de a későbbi, írásbeli költészet is megtartotta és továbbfejlesztette.

A vers és a költészet szorosan, de nem elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz. Lehet verset (például reklámverset) formálni költészet nélkül, és lehet költői művet (prózakölteményt) írni vers nélkül.

Minden vers közös jellemzője egyetlen "fordulat": a verssor. (A "versus" a régi latin nyelvben az eke sorvégi "fordulatát", a felszántott föld egy barázdáját jelentette.) A legtöbb európai nyelvben a "vers" szó megfelelője ma is csak egyetlen sorra vonatkozik. Ez az elemi egység, amely - különféle nyelvi tényezők rendeződése által - további, kisebb egységekre tagolódhat, illetve nagyobb egységekbe rendeződhet.

A vers és a zene ritmusának közös hangtani alapja a hang fizikai szerkezete, amelynek tényezői az erősség, a magasság, az időtartam és a hangszín (vagy hangminőség). Ezek a tényezők a természetes élőbeszéd folyamatát is érzékelhető részekre tagolják (beszédritmus).

A versritmus mesterséges, ember által létrehozott hangzásbeli rendezettség, de ugyanazokkal a természetfeletti eredetű sajátosságokkal rendelkezik, amelyek a természet világrendjében is felismerhetők és az ember ritmusérzékét is kialakították.

Vers és nyelv

Minden nép nyelvében működnek a beszéd ritmusos rendezettségét elősegítő hangtani és mondattani lehetőségek, ritmuselvek. Ezek szolgáltatják a különféle versformákat magukban foglaló versrendszerek létrejöttének és továbbélésének nyelvi alapját.

A verssor a verses szövegforma legősibb, leglényegesebb, elmaradhatatlan, meghatározó alapeleme. A régi, énekelt költészet verssorai több szempontból is zárt, önálló egységet alkottak: egybefonódott bennük egy teljes, értelmes nyelvi mondat, egy zenei dallamsor és a hangzó szöveg egy felismerhető, érzékelhető, ismétlődő szerkezetű hangzásbeli egysége.

A szótag mindenféle versritmus legkisebb, elemi egysége. A szótagnak nincs jelentése, létezésének nincs nyelvi oka, csak beszédritmikai magyarázata. A hangzó szöveg szótagjainak lüktető egymásutánja már önmagában véve is ritmushordozó nyelvi jelenség. A szótagok mennyisége és minősége (egymáshoz viszonyított erőssége, hosszúsága, magassága és hangszíne) meghatározó szerepet játszik a versritmus megvalósulásában és érzékelésében.

Nyelvünk többféle hangtani és mondattani lehetőséget, ritmuselvet kínál versritmus kialakítására. Ezek a nyelvi sajátosságok teszik lehetővé, hogy a magyar költészetben több, különféle alapú és eredetű verselési mód, versrendszer érvényesüljön.

Az ütemhangsúlyos verselés

Nyelvi alapja a természetes beszédütem, amelyet a hangzó nyelvi szólamok kiemelkedő, nyomatékos szótagjai hoznak létre. Ez a szólamnyomatékos ritmuselv vagy a szólamtagolás elve.

A szólam a szónál nem kisebb, a teljes mondatnál viszont nem nagyobb folyamatos beszédszakasz, amely mind jelentése, mind hangzása szerint viszonylag zárt, összefüggő egységet alkot. A rövidebb (1 - 5 szótagnyi terjedelmű) szólam önmagában képez beszédütemet (pl. Hol volt, || hol nem volt). A hosszabb (5 - 10 szótagnyi) szólam már a beszédben is ritmusosan ketté oszlik, szorosan összetartozó, természetes ütempárt képez (pl. hetedhét | országon).

Beszédünkben a szólamokból alakult ütemek és ütempárok kezdetét (első fontos szavának első szótagját) hangzásbeli kiemelkedés, nyomaték jelzi. A nem önálló jelentésű segédszók, simulószók (például névelők, kötőszók) általában nem hordoznak ilyen határjelző nyomatékot (pl. a gazda || várta a | kapuban). Az ütempár belsejében is nyomatékos szótaggal kezdődik az új ütem. Ez a belső határ azonban nem mindig és nem feltétlenül szókezdet (pl. kedve szottyant, || hogy megháza- | sodjék).

A beszéd ütemei és ütempárjai viszonylag egyszerű, szótagszám tekintetében is rendezett formát öltenek a szólamtagolás ritmuselvén alapuló magyar ütemhangsúlyos verselésben. A mondatok verssorokká rendeződnek, a beszédütem versütemmé alakul, a hangsúlynak nevezett erősségi nyomatékok meghatározható rendben ismétlődnek. Az ütempárok külső határán következetesen visszatérő szóköz, beszédszünet: sormetszet jelentkezik (jele: || ). A sorok és az ütemek szótagszáma vagy bizonyos szűk határok között ingadozik, vagy éppen visszatérő rend szerint, pontosan ismétlődik.

A sorozatosan ismétlődő hangzásbeli megfelelések számszerűen leírható rendszere a metrum vagy versmérték. A metrum érzékelhető formában megjelenik a versben, de bizonyos értelemben el is különíthető a tényleges, hangzó szövegtől: elvont képlettel, számokkal, jelekkel is kifejezhető. A megvalósuló, hallható versritmus viszont, bár a versmértéket is magában foglalja, soronként, ütemenként változik, a konkrét szövegtől függően egy kicsit mindig más és más színezetű.

Az ütemhangsúlyos verssor ütemekből (jele: Ü) és ütempárokból (jele: ÜP) állhat. Szerkezeti alapon megkülönböztethetünk

elemi sorokat (Ü vagy ÜP),

metszetes sorokat ( Ü||ÜP, ÜP||Ü vagy ÜP||ÜP ) és

két sormetszetet tartalmazó nagysorokat ( ÜP||ÜP||Ü vagy ÜP||ÜP||ÜP ).

Az ütemeket egyetlen számmal, a bennük foglalt szótagok számával is jellemezhetjük, de közelebb járunk a valóságos hangélményhez, ha a kiemelkedő, hangsúlyos szótag helyét is jelezzük. Képletünkben ilyenkor a függőleges pálcika magát a szótagot, az áthúzás a kiemelkedés tényét, a hangsúly helyét jelöli, pl. † | | | (4), † | | (3), † | (2), † (1).

A négyes ütem önmagában is gyakori, a rövidebbek azonban inkább valamely ütempár részeként fordulnak elő. Az értelmileg összefüggő, ritmikailag ketté oszló szólamokból 5, 6, 7, 8 szótagnyi terjedelmű természetes ütempárok jönnek létre. Ezek legegyszerűbb, leggyakoribb versbeli alapformáit külön táblázatba foglaltuk. (Az alkalmazott jelek magyarázata: ‡ = szólamkezdő főnyomaték; † = belső melléknyomaték; | = hangsúlytalan szótag; | = belső ütemhatár.)

Régi magyar költészetünkben gyakori volt a szótagszámváltó sorképzés, az úgynevezett tagoló vers, melyben az egymásnak megfelelő egységek (ütemek, ütempárok, verssorok) szótagszáma még nem állandósult. A 15. századból fennmaradt Szent László-énekben például minden verssor két ütempárból áll, közöttük sormetszettel ( vagyis ÜP || ÜP szerkezetű), szótagszámuk 9 és 13 között szabadon váltakozik. A 16. század énekelt, főként epikus költészetében a sorok szerkezete fokozatosan rögzült, kialakultak a szótagszámtartó, kötött sormértékek.

ütempár szótag- alapforma verspélda

szám

ötös 3 | 2 ‡ | | | † | Elment a | két lány

hatos 3 | 3 ‡ | | | † | | Ösztövér | kutágas

4 | 2 ‡ | | | | † | hórihorgas | gémmel

hetes 4 | 3 ‡ | | | | † | | Húsz esztendőm | hatalom

nyolcas 4 | 4 ‡ | | | | † | | | Lelkem édes | kévánsága

A magyar ütemhangsúlyos verselés természetes ütempárjai

A versmértékekkel foglalkozó tudomány, a metrika az alapformák mellett némileg eltérő szerkezetű mértékváltozatokat is megkülönböztet. Ilyen változat lehet a fordított ütempár, például a 2|3 szerkezetű fordított ötös ( Ilyen | könyörgést ), a 2|4 szerkezetű hatos ( Őszbe | csavarodott ), a 3|4 szerkezetű hetes ( csillagok | palotája ); a késleltetett, eltolódott ütemhangsúly, például felező hatosban ( de az is | ringassa ) vagy nyolcasban (aki bátor, aki vitéz ); és még néhány ritka, szokatlan ütemkapcsolat, például a 4|1-es osztású ötös ( Szól a kakas | már ) vagy a nem felező, 5|3 osztású nyolcas ( Egy szép tavaszi | éjszakán ).

Az ütemhangsúlyos verselés elemi sorfajai elvileg 1 - 9, gyakorlatilag többnyire 4, 5, 6, 7, 8 szótagúak és egyetlen ütemből vagy ütempárból állnak. A metszetes sorfajokat és a nagysorokat az ismétlődő sormetszet előtti sorrész szótagszáma alapján rendszerezhetjük.

Az alábbi táblázatok egyikén a magyar ütemhangsúlyos versrendszer nyelvileg (és elvileg) lehetséges, a költői gyakorlatban is előforduló sormértékei szerepelnek, a másikon pedig néhány gyakoribb, ismertebb változat, a költészetből idézett szövegpéldákkal.

_____________________________________________________________________________

A MAGYAR ÜTEMHANGSÚLYOS VERSRENDSZER SORMÉRTÉKEI

ELEMI SOROK:

ÜTEMEK: 1 2 3 4 5 szótagú

ÜTEMPÁROK ÉS ÜTEMKAPCSOLATOK:

kettes alapú 2|1 2|2 2|3 2|4 2|5

hármas alapú 3|1 3|2 3|3 3|4 3|5

négyes alapú 4|1 4|2 4|3 4|4 4|5

ötös alapú 5|2 5|3 5|4

_____________________________________________________________________________

1 2 3 4 5

METSZETES SOROK: négyes alapú 4||6 4||7 4||8

ötös alapú 5||5 5||6 5||7 5||8

hatos alapú 6||3 6||4 6||5 6||6 6||7 6||8

hetes alapú 7||3 7||4 7||5 7||6 7||7 7||8

nyolcas alapú 8||3 8||4 8||5 8||6 8||7 8||8

_____________________________________________________________________________

1 2 3 4 5 6 7 8

NAGYSOROK: 5||5 alapú 5||5||5 5||5||6

6||4 alapú 6||4||6

6||6 alapú 6||6||4 6||6||7

_____________________________________________________________________________

1 2 3 4 5 6 7 8

____________________________________________________________________________________________

NÉHÁNY NEVEZETES ÜTEMHANGSÚLYOS SORMÉRTÉK SZÖVEGPÉLDÁI

I. ELEMI SOROK

Hármas ütem ( Ü ) Hunyadi

paizsán (Arany János: Mátyás anyja)

Négyes ütem ( Ü ) Tedd a kezed

homlokomra (József Attila: Tedd a kezed ... )

Ötös ütempár ( ÜP ) Időt kötöttem

ember-alakban (Juhász Ferenc: Ez: történelem)

Hatos ütempár ( ÜP ) Lehet, hogy szerelme

földerül majd mással (József Attila: Ringató)

Hetes ütempár ( ÜP ) hogy kitágul a világ

ha egyszer jobb időt lát (Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában)

Nyolcas ütempár ( ÜP ) Táncoljatok, ti sarkantyús,

Tulipánfejű kakasok (Nagy László: Tulipánfejű kakasok)

II. METSZETES SOROK ÉS NAGYSOROK

Négyes alapú sorfajok ( Ü || ÜP )

4 || 6 Aki szegény, || az a legszegényebb (József Attila)

4 || 7 Ropog a tűz, || messze süt a vidékre (Arany János)

Ötös alapú sorfajok ( ÜP || ÜP )

5 || 5 Summáját írom || Eger várának (Tinódi Sebestyén)

5 || 6 Itt régi átkok || mélyesre mélyűlnek (Ady Endre)

5 || 7 Te vagy énnékem || győzhetetlen fegyverem (Zrínyi Miklós)

Hatos alapú sorfajok ( ÜP || Ü vagy ÜP || ÜP )

6 || 3 Búcsúznunk kell újra, || kicsi ház (Babits Mihály)

6 || 4 Fortuna szekerén || okosan ülj (Faludi Ferenc)

6 || 5 Hoztál-e pirosló || új búza-magot? (Arany János)

6 || 6 Barlangjába belől || bömböl a mord medve (Csokonai V. M.)

6 || 7 Vajjon s mikor leszön || jó Budában lakásom (Bornemisza Péter)

Hetes alapú sorfajok ( ÜP || ÜP )

7 || 5 Véghetetlen irgalmu || szentséges Isten (Zrínyi Miklós)

7 || 6 Igyunk, lakjunk egymással || vigan szeretetbül (Balassi Bálint)

Nyolcas alapú sorfajok ( ÜP || Ü vagy ÜP || ÜP )

8 || 4 Gyülekezik már a fecske, || megy a gólya (Tompa Mihály)

8 || 5 Nyolc esztendő nem a világ, || lehet próbálni (48-as népdal)

8 || 6 Sok csudát tött mindörökké || az hatalmas Isten (Szkhárosi Horvát András)

Tízes alapú nagysor ( ÜP || ÜP || ÜP )

5 || 5 || 6 Istenem uram! || kelj fel immáron, || mutasd meg magadat (Sztárai Mihály)

Tizenkettes alapú nagysorok ( ÜP || ÜP || Ü vagy ÜP || ÜP || ÜP )

6 || 6 || 4 Sok ideje immár, || hogy lelkem szomjan vár || mentségére (Balassi Bálint)

6 || 6 || 7 Nyomán is tavasszal || teremjen rózsaszál, || s keserüljön engemet

Ez utóbbi sorfajt - legnevezetesebb művelőjéről - Balassi-sornak nevezik.

Az ütemhangsúlyos verselés szerkezeti rendjében a verssorok egymáshoz társulva sorpárokká, sorkapcsolatokká, majd versszakokká rendeződnek. A szorosabb összetartozást többnyire sorvégi egybecsengések, hangmegfelelések: rímek is jelzik.

Az ütemhangsúlyos versformáknak elvileg nem szükségszerű, de a költői gyakorlatban kezdettől fogva szinte elmaradhatatlan kísérő jelensége a rímelés. A sorvégek - vagy néha az egyes sorrészek - egybecsengésének hangulatteremtő zenei hatása és szójelentéseket egybevillantó, képzettársító szerepe is van. Emellett a sorhatárok felismerését, a versmérték rendjének érzékelését is elősegíti. A kölcsönös hangmegfeleléseket azonos betűjelekkel szokták szemléltetni. (A nem rímelő vaksor jele: x . ) Néhány gyakoribb rímszerkezet külön nevet is kapott, például páros rím (aabb), bokorrím (aaaa...), keresztrím (abab), félrím (xaxa), visszatérő rím (aaxa), ölelkező rím (abba), ráütő rím (ababb).

A rímszerkezetet a versszakok felépítésével és a sorok metrikai szerkezetével együtt, közös képletben is kifejezhetjük. A Balassi-sorokból építkező Balassi-strófa képlete például a sorokon belüli, ütempárok közötti rímelést is feltünteti: 6a || 6a || 7b, 6c || 6c || 7b, 6d || 6d || 7b.

Kisfaludy Sándor kedvenc szakaszmértéke, a Himfy-strófa pedig ilyen szerkezetű: 8a, 7b, 8a, 7b, 8c, 7d, 8c, 7d, 8e, 8e, 7f, 7f .

Az időmértékes verselés

Nyelvi alapja a rövid és a hosszú szótagok megkülönböztetése, amit nyelvünknek az a viszonylag ritka sajátossága tesz lehetővé, hogy az egyes beszédhangok rövid és hosszú alakjainak felcserélése akár az egyes szavak jelentését is megváltoztathatja. (A török és az örök szó nem ugyanazt jelenti, mint a tőrök és az őrök.) Ez a szótagmérés ritmuselve.

Hosszúnak érezzük azokat a szótagokat, amelyekben a magánhangzó hosszú (pl. vér - ző, árny - kép). A kimondás időtartamát azonban a mássalhangzók is befolyásolják. Viszonylag hosszú szótagot hallunk akkor is, ha rövid ugyan a szótagképző magánhangzó, de a szótag zárt, vagyis a rövid magánhangzót még ugyanabban a szótagban egy vagy több mássalhangzó követi (pl. kert - ben, mon - dat). Csak egyetlen szótagtípus számít rövidnek: a záró mássalhangzó nélküli, rövid magánhangzós nyílt szótag (pl. te, va-la-ki). Mivel a szóhatárnak nincs ritmikai szerepe, a verssorokat nem a megszokott módon, szavanként, hanem folyamatosan, megállás nélkül szótagoljuk. (Például: Kér - ke - di - ké - ret - len kin - csé - ve - la - zis - ko - la - gyer - mek. Verseghy F.)

Az európai nyelvek többsége alkalmatlan az eredeti, klasszikus értelemben vett időmértékes verselésre: a szótaghosszúságot legfeljebb szóhangsúlyokkal tudja helyettesíteni. A magyar költészetben azonban az időmértékes verselés meghonosításához nem kellett ritmuselvet váltani: a szótagmérés számunkra éppolyan természetes, mint az ókori görögök és a rómaiak számára volt. Versújító költőink - szórványos korábbi kezdeményezések nyomán - a 18. század második felében ültették át költészetünkbe a több ezer éves klasszikus formák nagy részét.

A klasszikus időmértékes verselés

A szótagmérés hagyományos, sorozatosan ismétlődő egységei a szóhatároktól független, meghatározott szótagszerkezetű verslábak. Alábbi táblázatunkban a verslábak magyarosan ejtett (görög-latin eredetű) neve mellett megemlítjük 18-19. századi magyar "becenevüket" is, amelynek érdekessége, hogy hangzásával a megnevezett ritmusképletet utánozza. (A "szökő" jambus például egy rövid és egy hosszú szótag kapcsolata.) A versláb hangzását egy-egy szövegpéldával (szóval, szókapcsolattal) is felidézzük. Képleteinkben a hosszú szótagot vízszintes vonalkával ( ¾ ),
a rövidet félkörrel ( È ) jelöljük.

_____________________________________________________________________________

KLASSZIKUS IDŐMÉRTÉKES VERSLÁBAK

A versláb neve: beceneve: képlete: például:

pirrichius pici È È csibe

tribrachisz szapora È È È fekete

jambus szökő È ¾ madár

trocheus perge ¾ È téli

anapesztus lebegő È È ¾ csodaszép

daktilus lengedi ¾ È È éjszaka

spondeus lépő ¾ ¾ bolygó

proceleuzmatikus futamodi È È È È zenebona

amphibrachisz körösdi È ¾ È ki látta?

kis jónikus picilépő È È ¾ ¾ szerelemnek

nagy jónikus lépőpici — — È È álombeli

koriambus lengedező ¾ È È ¾ alszik a vár

molosszus andalgó ¾ ¾ ¾ száncsengő

krétikus ugrató ¾ È ¾ óh, az éj!

A verslábakat többféleképpen csoportosíthatjuk. Vannak 2, 3, 4 szótagú verslábak. Ritmikai szempontból a rövid szótag időtartama számít viszonylagos időegységnek (1 mora) , a hosszú szótagé ennek a kétszerese (2 mora), így az egyes verslábak ritmikai időtartama 2, 3, 4, 5, 6 mora lehet. Ez az időmérés természetesen nem zenei pontossággal értendő, de a hozzávetőleges arányok nemcsak a szándékosan pattogó, kimért ritmizálásban ("skandálás"), hanem a természetes szövegmondásban is érvényesülnek.

A vegyes szerkezetű verslábakban a hosszú szótag kiemelkedő, "erős" helyzetben van (iktus vagy lüktető). Ez a nyomatékos szótaghelyzet (arzisz) határozza meg a versláb lejtésirányát. A lüktetővel kezdődő verslábak (pl. a trocheus, a daktilus) ereszkedő lejtésűek. Ennek fordítottja az emelkedő lejtés (pl. a jambusé, az anapesztusé). Emelkedő lejtésű, 7 szótagú jambusi sorfaj például az anakreóni sor: È ¾ | È ¾ | È ¾ | È . Képletében a È jel úgynevezett "közömbös" szótaghelyzetre utal (syllaba anceps), amelybe akár hosszú, akár rövid szótag kerülhet. Szövegpélda Csokonaitól: A rózsa szép virágszál. Az egynemű szótagokból épülő verslábak (például a pirrichius és a spondeus) a lejtésirány szempontjából önmagukban semlegesek, éppen ezért többnyire helyettesítő verslábul szolgálnak.

A verslábnál nagyobb, ismétlődő ritmikai egység a dipódia vagy lábütem (két versláb szorosabb kapcsolata), valamint a kólon (azonos, ismétlődő verslábakra nem osztható, de meghatározott szerkezetű szótagtömb).

Magyarul is kedvelt formaelem például az adóniszi kólon: ¾ È È ¾ ¾ . Kettős példája Nemes Nagy Ágnestől: Fönt meg a felhők || szállnak az égen.

Kólonokból alakult kötött sor- és szakaszmértékek építik fel az ókori görög költőkről elnevezett, szigorúan meghatározott szerkezetű klasszikus strófákat. A magyar költészetbe is átkerült három legismertebb változat: 1. a szapphói strófa (pl. Virág Benedek: Békesség-óhajtás, Berzsenyi Dániel: Búcsúzás, József Attila: Útrahívás); 2. az alkájoszi strófa (pl. Batsányi János: Tűnődés, Berzsenyi Dániel: Fohászkodás, Babits Mihály: In Horatium); 3. az aszklepiadészi strófa (pl. Berzsenyi Dániel: A közelítő tél, Horác, Tóth Árpád: Óda az ifjú Caesarhoz).

Az ókori költészetben kevésbé kötött, változó szerkezetű és szótagszámú sorfajok is kialakultak. Ilyen több változatú lábvers például a hexaméter, amely hat, alapvetően daktilusi lejtésű verslábból áll. Általános képlete:

¾ È È | ¾ È È | ¾ È È | ¾ È È | ¾ È È | ¾ È .

Közeli rokona, gyakori versalkotó társa a pentaméter, amelynek harmadik és hatodik verslába helyén csak egy-egy hosszú lüktető maradt ( Ù = szünetjel):

¾ È È | ¾ È È | ¾ Ù || ¾ È È | ¾ È È | ¾ Ù

A hexaméter és a pentaméter hagyományos sorkapcsolatát disztichonnak, párversnek nevezik. Disztichonokban szólal meg például Vörösmarty Mihály A Guttenberg-albumba és Kölcsey Ferenc Huszt című epigrammája.

Az újmértékes verselés

A 18. század második felének versújító költői nemcsak ókori, hanem későbbi, sőt, korukbeli európai versformákat s meghonosítottak Ezek az eredeti nyelvekben hangsúlyváltó ritmuselvet követtek, magyarul azonban éppúgy a szótagmérés elvére épülhettek, mint klasszikus elődeik.
E zömükben nyugat-európai eredetű, középkori vagy újkori keletkezésű, költészetünkbe átültetett versformák rendszere a magyar újmértékes verselés.

A klasszikus kor formakészletéhez képest újdonságnak számít benne a szótagszám megnövekedett szerepe (szótagszámtartó lábversek), a sorzárlatok lejtésirányának váltakozása (emelkedő vagy szökő, illetve ereszkedő vagy lejtő zárlat), legfőképpen pedig a csaknem elmaradhatatlan rímelés. Az ókori formák rímtelenek voltak, a középkortól kezdve fel-felbukkanó rímes disztichonok, az ún. leoninusok Európa-szerte heves vitát kavartak a klasszikus költészet hívei között. Egy-egy újmértékes sorfajt legegyszerűbben a verslábak vagy a soralkotó szótagok számával és az alaplejtés megnevezésével azonosíthatunk. A sorok vagy egész számú verslábból állnak, vagy fél versláb terjedelmű, közömbös hosszúságú végszótaggal ("csonka lábbal") zárulnak. A lejtésirányt meghatározó utolsó egész verslábtól eltekintve bárhol előfordulhat helyettesítő spondeus, esetleg pirrichius vagy - főként sorkezdeten - dipódia értékű koriambus. A jambusi tizenegyes például 5 jambusi verslábból és egy végszótagból áll, ezért hatodfeles jambusi sornak is nevezik.
(A "hatodfél" régi magyar számnév 5 és felet jelent.) Elvont képlete:

È ¾ | È ¾ | È ¾ | È ¾ | È ¾ | È .

Szövegpélda Csokonaitól: Tebenned úgy csap a poéta széjjel (A magánossághoz) . Példánkban az a névelő úgynevezett közös szótag (syllaba communis), melyet a mértékben elfoglalt helyzete szerint röviden is, hosszan is ejthetünk. (Itt: hosszú.)

Az újmértékes formák között is kialakultak hagyományosan kötött szerkezetű sor- és szakaszmértékek.

A drámai jambus (ötös és hatodfeles, rímtelen jambusi sorok láncolata) Shakespeare színpadi műveinek, Katona József Bánk bánjának, Madách Imre Az ember tragédiájának sormértéke.

A tercina olasz eredetű, Dante Isteni színjátéka (nálunk pedig Babits Mihály Dante-fordítása) tette közismertté. 10 vagy 11 szótagú jambusi sorait, három sorú strófáit átfonódó rímelés fűzi egymáshoz: aba, bcb, cdc stb.

A stanza vagy ottava rima a verses regények kedvelt szakaszmértéke (Arany János: Bolond Istók, Arany László: A délibábok hőse). Nyolc soros jambusi strófái a leggyakrabban abababcc szerkezetűek.

A szonett 14 soros zárt forma, általában jambusi lejtésű sorokkal. A Petrarca Daloskönyvéből ismert olasz változat 2 x 4 + 2 x 3 sorra tagolódik, rímszerkezete eredetileg abba, abba, cdc, dcd, de ez már Petrarcánál is módosult, a későbbi európai költészet pedig a változatok egész sorát alakította ki. A Shakespeare nyomán elterjedt angol változatban csak a két zárósor különül el a többitől, rímszerkezete többnyire ababcdcdefef,gg . A Ronsard nevéhez fűződő francia szonettforma szakaszmértékét tekintve Petrarcát követi, sormértéke azonban a középmetszetes, 12 szótagú, váltakozó zárlatú (a magyarban épp ezért 12, 13, esetleg 14 szótagú) alexandrin. A 20. századi magyar költészetben mindegyik változatra van példa, sőt, egyéb, szokatlan megoldások is akadnak. A verselési technika csúcsaként szokták emlegetni a 15 szonettből álló, bonyolult szabályok szerint egybeszerkesztett szonettkoszorút (magyar példája József Attilától A kozmosz éneke).

Tóth Árpád nyomán - történetileg nem egészen megalapozottan - nibelungi sornak nevezzük az erős középmetszetű, ingadozó (12-14) szótagszámú jambusi sorokat, melyeknek kialakításába a francia alexandrin-sorok fordítása is belejátszott. Az alapforma a hatos jambus, de mind a metszet előtt, mind a sorvégen felbukkanhat egy-egy fél verslábnyi végszótag:

È ¾ | È ¾ | È ¾ | ( È ) || È ¾ | È ¾ | È ¾ | ( È ) .

Egyik kedvelt formája volt ez Tóth Árpádnak (Elégia egy rekettyebokorhoz) és Radnóti Miklósnak is (Erőltetett menet). A nibelungi (vagy "tóthárpádi") sornak a megfelelő szótagszámú metszetes ütemhangsúlyos sorokkal ( 6||6, 6||7, 7||6, 7||7 ) való rokonsága már a szimultán verselés témakörébe tartozik.

A szimultán verselés

A magyar beszédben kettős ritmus érvényesül: a hangzó szöveget nemcsak a szólamnyomatékok kiemelkedése, hanem a hosszú és a rövid szótagok váltakozása is ritmusosan tagolja. Ezen alapul a mértékkapcsolás ritmuselve: ugyanabban a versszövegben egyszerre ("szimultán") két ritmuselv sajátosságai is érvényesülhetnek. A magyar szimultán versmértékek alapvonása a hangsúly szerinti ütemezés, valamint az időmértékes verslábazás egyidejűsége.

A mértékkapcsolás szórványos jeleit, esetenkénti felbukkanásait már középkori himnuszfordításainktól kezdve nyomon követhetjük a magyar költészetben. Egyik legkorábbi példája a Döbrentei-kódex ún. ambroziánus nyolcasaiban ( 5||3 metszetű négyes jambusi soraiban) fordul elő: Atyától Íge ihleték, | Anyától testbe öltözék. A szimultán verselés önálló rendszerré fejlett változatát azonban csak Ady Endre életművében ismerhetjük fel.

Egy-egy szimultán versformában ütemhangsúlyos vagy időmértékes vezérritmus érvényesülhet. A teljes szimultán versben mind az ütemezés, mind a verslábazás rendszere sértetlenül, kiegyenlítetten megvalósul. (Ez történik például Weöres Sándor zenei hangszerelésű, az egyes szótagokig meghatározott szerkezetű, következetesen ütemmérő ritmikai "etüdjeiben".)

A szimultán verselés elvi újdonsága főként a két összetevő csatlakozási pontjain, a sormetszetek és a nyomatékok vonatkozásában érvényesül. A legjellemzőbb változatokat Ady Endre Az ős Kaján című verséből vett sorpéldákon érzékeltethetjük. A hangzó szöveg hosszú szótagjait körrel ( O ), rövid szótagjait félkörrel ( U ) jelöljük, az ütemhangsúlyos szótagjelek "pálcikái" fölé illesztve. (Emlékeztetőül: ‡ = főnyomaték, † = melléknyomaték, | = hangsúlytalan szótag, || = sormetszet, | = ütemhatár.)

1. A kétféle metrikai szerkezet az ötödik szótag után, a sormetszetnél kapcsolódik egybe (ötös alapú sor), az ütemhangsúlyos és a jambusi nyolcas sor metszetei egybeesnek: szimultán metszetkapcsolás.

U O U O U || O U O négyes jambus

| ‡ | | † | || ‡ | | 3 | 2 || 3

A rí - me - kő - si || haj - na - lán (időmérték szerint)

A rí - mek | ő - si || haj - na - lán (ütemhangsúly szerint)

2. A metszet utáni szótag ( haj- ) hosszú és hangsúlyos egyszerre. Ez a kétféle kiemelkedés (nyomaték) egyazon szótagon, a metszetkövető lüktetőn találkozik, egymás hatását felerősítve: szimultán nyomatékkapcsolás. Nyomatékkapcsolást eredményez a sorkezdő ütem eltolódott főnyomatéka is, a rí - szótagon.

3. A kétféle sorszerkezet a negyedik szótag után kapcsolódik egybe (négyes alapú sor), a jambusi dipódia (kettős jambusi lábütem) egybeesik az ütemhangsúlyos mérték négyes ütemével: szimultán ütemkapcsolás.

U O U O || U O U O O ötödfeles jambus

‡ | | | || ‡ | | | † | 4 || 3 | 2

Du - haj le - gény, || fü - lem - be nó - táz (időmérték szerint)

Du - haj le - gény, || fü - lem - be | nó - táz (ütemhangsúly szerint)

4. A metszet utáni szótag erős hangsúlyt (szólamnyitó főnyomatékot) hordoz ugyan, de időmérték szempontjából rövid ( fü-). A jambusi lüktető hosszú szótagja (-lem-) itt nem esik egybe a természetes ütempár hangsúlyos kezdőszótagjával. A kiemelkedések szétválása ritmikai feszültséget teremt: ez a jelenség a szimultán nyomatékmegosztás. Ugyanez a helyzet a sor első két szótagján is: a Du- hangsúlyos és rövid, a -haj viszont hangsúlytalan, de hosszú.

A felsorolt metrikai jelenségek színes, változatos érvényesülése és összefonódása a különféle szerkezetű, lejtésirányú, metszetű, zárlatú szimultán verssorok és a belőlük épülő szakaszmértékek sokféle változatát hozta létre. A mértékkapcsolás szunnyadó lehetőségeinek kibontakozása, az önálló szimultán versrendszer kiteljesedése századunk magyar költészetének egyik legnagyobb, legjellemzőbb újdonsága.

A szabadvers

A szabadvers olyan versforma, amelyben az egymással valamilyen szempontból összemérhető hangzó verssorokat felismerhetjük ugyan, de ritmikai szerkezetüket nem tudjuk számszerű vagy képletbe foglalható ismétlődéssel jellemezni.

Sorképzés, sormegfelelés már a kötött versmértékek kialakulása előtt, a legősibb versszövegekben is érvényesült. A régi szabadvers sorait hangosan mondták vagy beszédszerűen énekelték (recitálták). Ezek az ősi formák mindenütt megelőzték a sajátos nemzeti versrendszerek kialakulását. Verssoraik hallható elkülönülését a nyelvi, mondatszerkezeti tagolódást kísérő hangzásbeli jelenségek tették lehetővé, közülük is leginkább a hanglejtés vagy mondatdallam, a beszédszünetek és a különféle hangzástényezők nyomatékrendje.

A régi szabadvers egyik jellegzetes változatában ismétlődő vagy párhuzamos szerkezetű mondatok alakulnak verssorokká (mondatsoros szabadvers), például a Biblia ószövetségi részének zsoltáraiban (az eredeti nyelven és a művészi igényű fordításokban) vagy a középkori egyházi szertartásénekek (az ún. gregorián énekek) beszédszerűen tagolt szövegeiben. Ilyen mondatsoros zsoltárvers a legkorábbi, versnek nevezett szöveg a magyar nyelvű költészetben (a 102. zsoltár 2. versének fordítása): "Uram hallgassad meg én imádságomat --- és én üveltésem te hozjád jusson" (Festetics-kódex, 1490 körül).

A másik változat sorai rövidebbek: párhuzamos szerkezetű egyszerű mondatokból vagy szólamokból, folyamatos szószerkezetekből állnak (szólamsoros szabadvers), például finnugor rokonaink medveénekeiben vagy a pogány hiedelmek nyomait őrző népi ráolvasásokban. (Például: Nyilallás, nyilallás, | hóhér nyilallás, | gyilkos nyilallás, | mérges nyilallás, | szálkás, bűnös testit, | szálkás, bűnös húsát | ne sujtogasd, ne sanyargasd! )

A 17-18. század európai költészetében a szabadvers új változata jött létre: a formai kötöttségektől többé-kevésbé megszabaduló, egységes képlettel már nem jellemezhető, de a hagyományos sormértékek egyes szerkezeti vonásait tovább őrző "félszabad" vagy lazított vers. A kötött sormértékeket kötetlenül egymáshoz fűző sorváltó lazított vers nevezetesebb hazai példái: Batsányi Jánostól A rab és a madár, Petőfitől Az őrült, A helység kalapácsa, Az apostol. Mértéksejtető (ez esetben a hexaméter hangzásemlékét felidéző) szabadvers például Babits Mihály Mint különös hírmondó című költeménye.

Walt Whitman amerikai költő indította útjára az új szabadvers költői hullámverését (Fűszálak, 1855). Nálunk a 20. századi avantgarde irányzatok követői kedvelték és művelték igazán ezt a versformát (Kaffka Margit, Kassák Lajos, József Attila, Radnóti Miklós, Füst Milán). Az új szabadvers sok tekintetben a régihez igazodik: vannak mondatsoros és szólamsoros változatai, de érvényesülhetnek benne a sorhatárolás (rímelés vagy szerkezetismétlés), valamint a mértékőrzés és a mértéksejtetés mozzanatai is. A szólamsoros, a mértéksejtető és a sorváltó új szabadverset Ady Endre is alkalmazta (A föltámadás szomorúsága, A menekülő Élet). Legújabb kori költészetünkben olyan kifejezési formák is elterjedtek, amelyekben a hallható sorképzés már nem érvényesül. Ezeket (például a képvers vagy a "visual art", a látványköltészet megnyilvánulásait) - esetleges művészi értéküktől függetlenül - már nem sorolhatjuk a verses szövegforma kifejezési lehetőségei közé.

A mai, élő magyar költészet formakészlete páratlanul gazdag: együtt találjuk benne mind a négy hagyományos versrendszerünk megőrzött, megújított és továbbfejlesztett versformáit.

(Kecskés András: Nyelv és vers. Pannon Enciklopédia, Magyar nyelv és irodalom. Dunakanyar 2000 Kiadó, Budapest, 1997, 189-193.)