Kecskés András

NAGY LÁSZLÓ TAGOLÓ VERSE

 

      Magyar ritmus című esszéjében (1939) NÉMETH László sorokra tördelve, a sorokat függőleges vonalakkal ketté bontva közölte egyik legkorábbi nyelvemlékünk, a Königsbergi Töredék (XIV. sz.) egy részletét:

                                                               Tudjuk látjuk őt | szűz leánnak,

                                                               ki ölében tart | csodáltus fiot.

                                                               Fürisztye, musja, | eteti, imleti

                                                               ugy hugy anya | szilöttyét,

                                                               de ki legyen | neki atyja

                                                               ozut | nem tudhotjuk.

      A szöveghez fűzött magyarázata pedig így szól: „Ükeink ritmusát halljuk: a magyar tagoló verset. Amint látjuk, minden sora két tagba hasad. De ha még lassabban és még nyomatékosabban olvassuk, a félsoros tagokon belül is észreveszünk egy halványabb tagolódást. … Nem ritmikai rögtönzés, afféle szabad vers, hanem egy erős és mély magyar törvény megszólalása.” A tagoló versnek „nincs biztos, mérhető mértéke”. A szótagok „csomósodását”, összetartozását „a mondat felépítése” teremti. „A régi magyar vers belülről, az értelem felől készül”.[1]

      A magyar nyelv természetében és a régi magyar versek ritmusában érvényesülő „tagoló ösztön”, valamint a verssorok kialakításában meghatározó szerepet játszó „tag” fogalma már NÉMETH László korábbi, Szenci Molnár Albert zsoltárainak ritmikájáról szóló tanulmányában felbukkant (1928). „Az ütem fix szótagszámú, a tag nem. A tagot nem terjedelme, hanem a sor másik tagjával szembeszegzett különállása emeli külön és önálló elemmé.”[2] Azt a tényt, hogy a régi magyar versek ritmusa nem zenei, hanem nyelvi alapon értelmezhető, előzőleg GÁBOR Ignác is észrevette (1908). NÉMETH szerint ő volt az, aki „felfedezte a tagoló vers olvasását”.[3]

      Ez a hovatovább 100 éves felismerés azonban máig sem foglalta el méltó helyét sem a magyar verselméleti gondolkodásban, sem a magyar versformák leíró rendszerében.[4] GÁBOR Ignác heves ellenkezést, szűnni nem akaró vitákat váltott ki azzal, hogy a feltételezett magyar szóhangsúly és a szókezdő hangmegfelelések formateremtő, ütemalkotó szerepét állította a középpontba, egyes sorokat súly nélküli „ütemelőzőkkel” bonyolítva. NÉMETH László kitűnő érzékkel figyelt meg valóságos jelenségeket, de sem nyelvészeti, sem versészeti vonatkozásban nem jutott el nézeteinek fogalmilag tisztázott, elméletileg rendszerezett kifejtéséig.

      A tagoló vers legteljesebb, legalaposabb tudományos vizsgálatát VARGYAS Lajosnak köszönhetjük. Ő is GÁBOR Ignác és NÉMETH László nyomán haladt, a kérdéskört azonban új megvilágításba helyezte következetesen nyelvészeti, mondatszerkezeti alapra épülő megközelítésével. Felelevenítette a valaha BRASSAI Sámuel által kezdeményezett, ám azóta erősen háttérbe szorult szólamelméletet,[5] és ezzel lehetővé tette, hogy mind a kötött szótagszámú, ütemező, mind a változó szótagszámú, tagoló versformákat közös elvi alapon lehessen értelmezni. 1952-ben megjelent, nagy vihart kavart könyvében VARGYAS abból indult ki, hogy a magyar nyelvérzék „igyekszik a beszéd egyenletes folyását kisebb egységekre, szólamokra tagolni    vagy szünettel, vagy az esetek többségében csak a szólamvégek lelassításával és az új szólam nagyobb nekifutásával”. Minden magyar ritmus alapja az, hogy „az ütemek a beszéd szólamaiból alakuljanak ki bizonyos időbeli határokon belül”.[6] Már itt különös figyelmet szentelt VARGYAS    középkori versemlékeink kapcsán    a „szabadütemű versek” csoportjának. „Ezekben a mai népdal ütemfajtái kötetlen váltakozásban kerülnek alkalmazásba s az állandóan változó szótagszám folytonos hullámzásban tartja a ritmust. Az ütemek maguk azonban itt is a szólamból alakulnak, mint a mai magyar versben. Annyi különbség azonban fennáll, hogy a középkori szólam-ütemek rendkívül tömör kijelentéseket állítanak egymás mellé, mintha csontvázig lefaragott beszédből épülnének verssé.”[7]

      Maga a „tagoló vers” kifejezés Vargyasnál csak könyvének későbbi, lerövidített, szélesebb olvasóközönségnek szánt változatában bukkan fel (1966). NÉMETH László hatása nyilvánvaló: maga VARGYAS is hivatkozik A kísérletező ember című tanulmánykötetben (1963) megjelent írásaira, elismerve, hogy közös témakörükben NÉMETH „már a legtöbb problémára rámutatott a kiegyenlítődésen kívül”.[8] Ugyancsak NÉMETH László nyomán veti fel VARGYAS a tagoló vers történeti vonatkozásait. Mégpedig nemcsak a múltra, hanem a jelenre és a jövőre is tekintve, hiszen „a tagoló vers, amit költészetünk Zrínyi után elfelejtett, s amit azóta nagyjaink    még Ady is    csak a mérték fátylán át tudtak megérezni vagy megpillantani, újra megjelent a magyar költészetben.”[9]

      Ez új mozzanat, 1952-ben még nem volt róla szó. A kortárs példák közül Némethnél is, Vargyasnál is kiemelkedik NAGY László költészete. Mi a tag? című, Horváth Jánossal vitázó írásában (1957) NÉMETH László már az ő műveit idézi (Bakony, A héja és a sármány, A vasárnap gyönyöre).[10] VARGYAS pedig egy NÉMETH Lászlótól átvett példával, a Bakony című vers „kétütemes formájával” igazolja, hogy az Ómagyar Mária-siralom hullámzását mai élményekre, finomabb képsejtelmek sugallására is föl lehet használni:[11]

                                                                      Én a Bakonyt | eltemettem                        4 | 4

                                                                              s itt van a | kisértet,                           3 | 3

                                                                              megveri az |  idegeket,                      4 | 4

                                                                              ereimben | éget,                                  4 | 2

                                                                              itt benn a | mellben                            3 | 2

                                                                              hirtelenül | mint a drága                  4 | 4

                                                                              tündérek | vára,                                  3 | 2

                                                                              tornyosodik | életem                          4 | 3

                                                                              nosztalgi- | ája.                                   3 | 2

      Érdemes röviden áttekintenünk, hogyan alakult ki NÉMETH és VARGYAS egymásra kölcsönösen ható gondolkodásában a tagoló vers elmélete. NÉMETH László 1940-ben közreadott problémafelvetését a háború elsodorta. VARGYAS volt az első, aki érdemben foglalkozott vele, tudományos alapossággal, a részletkérdésekre is meggyőző válaszokat keresve (1952). Versformákról című rövid feljegyzésében (1953) NÉMETH rögzített néhány tényt az utókor számára. Mikor bírálatra megkapta VARGYAS kéziratát, elégedetten tapasztalta, hogy a fiatal szerző lényegében az ő felfogását adta elő, „csak hasonlíthatatlanul nagyobb tudományos készültséggel”. Két dolog azonban bántotta: 1) nem hivatkozott a tőle átvett gondolatok eredetére; 2) a számára nem elfogadható nézeteit viszont hevesen támadta. A folytatás az lett, hogy a megjelent könyvből kimaradtak a bíráló megjegyzések, NÉMETH pedig a nyilvános vitában helyeslő, támogató állásfoglalást fejtett ki.[12]

      A VARGYAS-vitán elhangzott felszólalásában NÉMETH megjegyezte, hogy a könyv „tételeinek nagy részét eddig is tudtuk vagy tudhattuk”. Elismerte ugyanakkor, hogy az időbeli kiegyenlítődés vizsgálata lényeges újdonság, mely „a szótagszámlálásnál sokkal finomabb, mondhatnám fiziológiai időmérőre utalja a költőt”.  Fejtegetéseiben az 1940-es tanulmányhoz képest új elemek is megjelentek. Ilyen a „szünetjel” vagy „tagszünet” határjelölő szerepének megvilágítása, valamint egy sokat ígérő finomítás, mely szerint „célszerű lenne a »tag« s az azon belül létesülő »íz« közt különbséget tenni: tag az, amit hosszú szünetjel határol, íz, amit egyik oldalán rövid. Így a fő- és mellékcezúra is mondattani értelmet kap.”[13]

      VARGYAS szólam- és ütemtana állhat e különbségtétel hátterében, kettejük felfogása azonban lényeges eltérést is mutat. Míg VARGYAS a „magyar versnek” nevezett ütemhangsúlyos versrendszer egészére vonatkoztatta megfigyeléseit, és külön a tagoló versről már csak a lezajlott vita után és csak érintőlegesen szólt, addig NÉMETH épp ez utóbbit állította vizsgálódásainak középpontjába. Ez a célzatosság tette lehetővé, hogy bár nem a tudományban megszokott eszközökkel dolgozott (a szünetjel kifejezést például aligha lehet szakkifejezésként értelmezni), a maga választotta területen világosabb, gyakorlatiasabb következtetésekre jutott, mint vitapartnere.

      A verstantörténet eddig nem méltányolta eléggé azt a mindössze 20 sornyi bekezdést, amelyben lefegyverző tömörséggel sikerült megfogalmaznia a magyar tagoló vers nyelvi és verselméleti alapjait. A HORVÁTH Jánostól eredő kérdésre, hogy végül is „Mi a tag?”, NÉMETH kétféleképpen válaszolt (1957). Egyrészt úgy, hogy a tag „nem mérhető és definiálható olyan durva, külsőséges, mondhatnám mechanikus módon, mint az ütem vagy a láb; a vers nem pogácsaszaggatóval tépi ki a nyelvből, hanem szinte organikusan hívja elő”. Másrészt viszont árnyalt és lényegre törő, „tudományos” meghatározással: „A tag a nyelv természetes szünetjelei közt támadó    a dikcióban nagyjából egyenlő tartamú    vers-elem. 1. Taghatárt képez a nyelv minden természetes szünetjele: mondathatár, szólamhatár; közbevetéseknél, párhuzamos jelzők, határozók közt vagy szokatlan szórendnél keletkező hézag. 2. A tagoló vers úgy adagolja a szünetjeleket, hogy a közébük eső mondatízek nagyjából egyenlő időtartamúak legyenek. Rövid szavak (egy szótagú alany és állítmány) eközben egy tagba olvadnak, öt szótagnál hosszabbak (esetleg öt szótagúak is) két részre esnek. 3. A tagoló vers határozottsága, a cezúrák fölléptén kívül, e cezúrák mélységétől is függ; vannak erősebb kontúrú s bágyadtabb tagok; a nyelvnek általában rengeteg módja s eszköze van, hogy a tagokat élesebbé tegye, az alliteráció csak egy ezek közül.”[14]

      Ez a meghatározás nem vagy nem így jött volna létre VARGYAS könyve és a VARGYAS-vita nélkül. NÉMETH eredeti elképzelésében még nem játszott szerepet az időbeliség szempontja. Az viszont NÉMETH László érdeme, hogy az Új Hang egyik számában felfedezte NAGY László Romantika nyolc versben című ciklusát. Csalhatatlan érzékkel állapította meg, hogy olyan „új költői világ küszöbén” áll, „amelynek a magyar vers további útjára is meglesz a hatása.” Elemzett példáiban már a NAGY László-féle tagoló vers két alapváltozatát is megkülönböztette: a rövidebb, kéttagú és a hosszabb, négytagú sorokból épülő verstípusokat.[15] Innen került NAGY László neve a VARGYAS-könyv második változatába (1966). A kísérletező ember című tanulmánykötetben (1963) közzétett írások jelentették számára    annak idején    a legnagyobb segítséget    nyilatkozta VARGYAS a vitapartnereinek válaszoló zárófejezetben. Igaz, továbbra is maradtak fenntartásai: A vasárnap gyönyörét például legfeljebb „a tagoló vers és a szabad vers keverékének” tartja.[16]

      TÜSKÉS Tibor vette észre (1983), hogy LUKÁCSY Sándor kritikai „seregszemléje” már 1948-ban „elragadónak” találta NAGY László verseinek ritmusát.[17] LUKÁCSY szerint „csaknem ő az egyetlen, aki meri harsányan megpattogtatni a ritmust, különösen sajátos, irodalmunkban Faludi Ferenc óta nemigen használt, hármas tagolású, hangsúlyos lüktetőjét”[18]. GÖRÖMBEI András másképp értelmezi ugyanezt az idézetet (1992), azt gondolván, LUKÁCSY kapcsolatba hozta NAGY László költészetét a tagoló vers metrikai hagyományával. Úgy véli, LUKÁCSY szerint a Tavaszi dal nyolcasaiban „a Faludi óta háttérbe szorult tagoló magyar vers” szólalt meg újra.[19] Ezt az értelmezést azonban többszörös félreértés barázdálja. Egyrészt a Tavaszi dal semmiféle értelemben sem tagoló vers, az 5+3-as „tagolás” nem teszi azzá. Másrészt Faludi Ferenc ritmikai kísérletezése egészen más vonatkozásban tekinthető korszakhatárnak. NÉMETH László esszéjében is szerepel ugyan Faludi neve, de mint olyan költőé, „akin a tagoló versnek pallérozódását és bemerevedését egyszerre mutathatjuk ki”.[20] LUKÁCSY szövegében a tagoló vers fogalma még áttételesen sem fordul elő.

      KISS Ferenc irodalomtörténész volt az első    és máig egyetlen    kutató, aki NAGY László verseinek kifejezetten ritmikai problémáiról értekezett (1960). Tanulmánya végigtekinti és részletes szövegelemzésekkel mutatja be NAGY László „ritmikai forradalmának” folyamatát. Érdeklődésének középpontjába azonban nem a tagoló versnek az életműben betöltött szerepét állította, hanem azt a „ritmusteremtő szintézist”, amellyel a költőnek sikerült sajátos új minőséggé ötvöznie a korábbi metrikai hagyományokat: a rímes-ütemező magyaros formákat, az antik és a modern időmértéket (főként a jambust), valamint a verstörténet közelmúltjának elsöprő erejű divatját, a XX. századi szabadverset. KISS Ferenc jó érzékkel találta meg a NAGY Lászlónál felelevenedő és a költői kifejezésben fontos szerepet játszó formaelemeket: a 3|5 vagy 5|3 osztású nyolcast, a felező tízest, az aszimmetrikus tagolású kilencest, tizenegyest, valamint a különféle sortípusokat társító sorkapcsolatokat.[21]

      KISS Ferenc tanulmányának volt egy közvetlen kiváltó oka. Az Élet és Irodalom 1960. január 8-i számában LENGYEL Balázs (HEGEDÜS Géza könyvének megjelenése kapcsán) A költői mesterségről elmélkedett. Szóvá tette, hogy „neves költőink között is akadnak olyanok, kivált a fiatalabb évjáratokban, akiknek nincs meg a kellő verstani alapismeretük”. Szerinte a költészet „öncsonkítását” jelenti „a nyugat-európai és deákos verseléstől való tartózkodás”, minthogy a „gondolati tisztázásoknak a hangsúlyos vers bizonyos mértékig ellenáll”.[22]

      GÖRÖMBEI András egyetértőleg vette át KISS Ferenc metrikai megállapításait, egy vonatkozásban azonban téves szakmai következtetésre jutott. A szokványos és a szórványos ütemtípus HORVÁTH Jánostól eredő (bár korábban már TORKOS Lászlónál és NÉGYESY Lászlónál is megjelenő) szembeállítását indokolatlanul azonosította az ütemező-szótagszámtartó és a tagoló-szótagszámváltó verstípusok megkülönböztetésével.[23] Az előbbi fogalompár ugyanis    bár nem mindig következetesen    HORVÁTH Jánosnál egyfelől a költői hagyományban gyakoribb, páros osztású, ütemfelező ritmusformákat (szokványos típus), másfelől a viszonylag ritkább, páratlan osztású, ütemharmadoló változatokat jelenti (szórványos típus). Ez utóbbi típust    melyhez az ún. Faludi-tízest is sorolja    hangulati kifejező értéke folytán HORVÁTH „gyors” típusnak is nevezi.[24]

      KISS Ferenc    megalapozottan    a NAGY László-féle verselés egyik jellemző vonásának látta „a szórványos és szokványos ütemfajták egybeolvasztását”.[25] Az is tény, hogy „szórványos” szövegpéldái között szerepel a középkori Szent László-ének néhány sora. Amit azonban az „öncsonkítás” vádjával szembehelyezkedve, a „neves” fiatal költők védelmében bizonyítani kívánt, annak semmi köze a NÉMETH László és VARGYAS Lajos elméletében körvonalazódó tagoló vershez. Az ő végkövetkeztetése más vonatkozásban, nagyrészt a tárgyalt költők más műveire nézve érvényes: „Az ütemeknek az időmértékbe való behatolása s a kettő egyszerre ható egysége … a modern verselés generális sajátsága”.[26] Vagyis: az említett alkotók nemcsak ismerik, hanem minden korábbinál természetesebb módon alkalmazzák is az Ady, Babits, Tóth Árpád, Juhász Gyula, József Attila, újabban pedig Weöres Sándor által kimunkált ütemes-időmértékes, azaz szimultán versformákat. Tagoló, „szótagszámváltó” versről    GÖRÖMBEI vélekedésével ellentétben    KISS Ferenc dolgozatában nincsen szó.

      Milyen vers tehát, és hogyan jellemezhető NAGY László tagoló verse? NÉMETH László és VARGYAS Lajos nyomdokain haladva a továbbiakban erre a kérdésre igyekszünk választ találni. Vizsgáljunk meg egy kiragadott részletet, és vessük egybe (a sorokat függőleges vonalakkal tagolva) a Königsbergi töredék fent idézett soraival! A város címere az 56-os forradalom és az azt követő megtorlás hangulatképeit megelevenítő látomás:[27]

                                                                              s poklok tudója | magam is

                                                                              tördelve kezeimet | álmélkodom:

                                                                              nem hittem volna | soha,

                                                                              nem hittem volna | soha:

                                                                              hogy ti szűzek | az ágyatokban

                                                                              hideg fegyverrel | feküsztök, soha:

                                                                              hogy ti kölykek | a tejfogatok

                                                                              hirtelen kipotyog | s iszonyatos

                                                                              gyöngyvirág nyílik | a kövezeten 

      Elhamarkodott ítélettel akár szabadversnek is minősíthetnénk ezeket a sorokat. Sem rímek, sem strófák, sem ismétlődő verslábak, sem szótagszámbeli megfelelések nem utalnak kötött formára. Mégis „ükeink ritmusát” halljuk bennük, határozottan „két tagba hasadt”, ritmikailag egymásra vonatkoztatható szövegrészeket, melyeknek tagjait nem valamiféle számszerű ismétlődés, hanem a mondatszerkezeti egységek, a szólamok „csomósodása”, értelmi és hangzásbeli összetartozása teremti. Még akár soronkénti, számszerű összefüggést is felfedezhetünk a két szövegben: hogy szűz leán | fiot szülhessen       hogy ti szűzek | az ágyatokban (4||5); illetve ki ölében tart | csodáltus fiot      gyöngyvirág nyílik | a kövezeten    (5||5).

      NAGY László egy 1965-ös beszélgetésben így nyilatkozott: „Mióta verset írok, célom a kifejezés plaszticitása, erőteljessége, merészsége. Mindez kapcsolatos a formával, metaforával, ritmussal. Átkozott és babonás, konzervált őskori szokások közé születtem a Bakonyalján. Ott nevelődtem mesék és balladák közt, a bájolók parancsoló ritmusában, a házra támadó regösénekek niagarájában. Verseim néhány vonása innen való. … A folklórban az édes és könnyű sablon helyett kerestem az összetettebb, dinamikusabb szöveg- és dallamritmust, az abszurditásig teljes képet, a szentségtörést, a komor, de szabad lelkületet.”[28] Az ÉS-ben is közreadta gondolatait a népköltészet ösztönző erejéről: bár „egyszerűsége együgyűséggé, muzsikája csingilingivé silányult az avatatlanok kezén”, végre meg kellene ismernünk sokféle arcát, „ritmusában a lélegző elevenséget”.[29]

      Még beszédesebb az a néhány sor, amely 1974-es költői önéletrajzában 1952-53-ra vonatkoztatva árulkodik elméleti tájékozottságáról, versformálásának tudatosságáról: „Ekkor már komolyan foglalkoztam a tagoló verssel. Bonyolult ritmusképeket szerkesztettem. Whitman, Apollinaire, Majakovszkij, de a Biblia is ösztökélt a nagyszabású lírai költeményre. … Ekkor szerettem meg újra Adyt.”[30] Kormos István kérdésére, az 1975-ös tévéinterjúban József Attilát, Csokonait, Adyt említette, mint akik a legerősebben hatottak költészetére. Majd hozzátette: „Mikor pedig a tagoló és időmértékes verset próbáltam párosítani: Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály.”[31] Joggal állapíthatta meg GÖRÖMBEI András: „Bizonyos, hogy a folklórral való elmélyült foglalkozás inspirálta Nagy Lászlót a tagoló magyar vers tanulmányozására, így kapcsolhatta össze költői szemléletének küzdelmes átalakítását nagyfokú ritmikai  kísérletekkel, a tagoló magyar vers és a nyugat-európai időmérték társításával, valamint a bolgár ritmikai ösztönzések kamatoztatásával.” A költő tudatos ritmuskísérletei egybekapcsolódnak a lírájában megmutatkozó „új szemléleti rétegeződéssel, gazdagodással”.[32]

      Vizsgálódásainkhoz a legszilárdabb fogódzót NAGY Lászlónak egy 1965 körül készült rádiós nyilatkozata kínálja. A „mesterség” kérdéseiről szólva így fogalmazott: „Főleg a népköltészet ritmusát tekintettem megvalósítandónak tán magasabb fokon is, nem a prozódiai ritmusát, hanem inkább az énekritmusát. Sokáig kísérleteztem    tán 10-15 évig    ritmusokkal, természetesen nem pusztán magamtól jöttem rá, mert példaképeim is voltak, például Weöres Sándor. Mondom, sokáig kísérleteztem, és néha sikerrel is. A bolgár ritmusokból is tanultam. … Én minden verssoromat ilyen szempontból manapság is megmunkálom. … Egyáltalán nem írok szabadverset az elfogadott szabadvers-meghatározások szerint.”[33]

      Nézzük tehát, milyenek ezek az „egyenként megmunkált”, a népköltészethez közel, a szabadverstől távol eső verssorok, a tagoló versnek Nagy László által kifejlesztett típusai! Mindenekelőtt tisztáznunk kell, mivel nem foglalkozunk. KISS Ferenc alaptanulmányától eltérően nem törekszünk Nagy László verselésének átfogó jellemzésére. Nem tartozik témánkhoz sem a kötött szótagszámú ütemező vers (az ütemhangsúlyos versrendszer másik, később kialakult, elterjedtebb változata), sem az időmértékes formakészlet (melynek érvényesülése Nagy László költészetében elenyésző). Csak kitekintésként szerepelnek dolgozatunkban a szimultán verselés példái, bár ezek szoros szerkezeti és történeti összefüggést mutatnak a tagoló verssel. És végül a szabadversnek is csak egy-egy feltételezett, a tagoló verssel valamelyest érintkező példájára hivatkozunk. Szeretnénk viszont bizonyítani, hogy a tagoló vers éppen Nagy László életművében vált költészetünk teljes értékű, formaváltozatokban és kifejező értékben gazdag, árnyalt, eleven ritmikai eszközévé. E tény verstörténeti jelentőségét csak Berzsenyi antik mértékeihez, Ady szimultán verseléséhez vagy Weöres Sándor ütemmérő verstípusához hasonlítva értékelhetjük.

      A tagoló vers érvényesülése egy költői életműben egyrészt versszerkezeti, másrészt verstörténeti kérdés. Meg kell vizsgálnunk, a lehetséges formakészlet mely típusai, milyen változatai fordulnak elő az egyes pályaszakaszok verstermésében. Nagy László költészetét az irodalomtörténeti korszakolásokkal nagyjából egybehangzóan, munkáinak megjelenési ütemét alapul véve, négy időszakra tagolhatjuk. Formakészletének kialakulása szempontjából egyetlen, összefüggő szakasznak tekintjük a pályakezdés, valamint a válság és a kibontakozás éveit, 1956-tal bezárólag. Gyűjteményes köteteinek megjelenésével (Himnusz minden időben, 1965 és Arccal a tengernek, 1966) zárul a második időszak; 1973-mal, a Versben bujdosó kötetével, a Versek és versfordítások összegyűjtött anyagával a harmadik; míg a halála évében (1978-ban) kiadott Jönnek a harangok értem című kötettel a negyedik. E négy időszakban a kötetekben hozzáférhető költői művek száma, ezen belül pedig az általunk ütemhangsúlyos tagoló versnek minősített költemények száma (és a két adat százalékaránya) így alakult:

 

Időszak

Költői művek száma

Tagoló vers

%

1944-1956

207

 40

19,32

1956-1965

 63

 27

42,85

1966-1973

 91

 29

31,86

1974-1978

 64

 29

45,31

ÖSSZESEN

425

125

29,41

 

      Eszerint Nagy László műveinek mintegy 30 %-a tartozik a tagoló vers fogalomkörébe. Ez az adat nem tartalmazza azokat a verseket, amelyekben a tagolás elve jelen van ugyan, de nem önállóan és elsődlegesen, hanem más (hangsúlyos-ütemező, szótagmérő, szimultán vagy szabad) formaelvek kísérő jelenségeként. Figyelemre méltó az is, hogy a tagoló versek számaránya az életmű folyamatában növekedést mutat.

      A tagoló vers szerkezeti típusai Nagy László életművében című táblázatunk további, több irányú elemzésre is lehetőséget kínál. Vizsgáljuk meg a rímes és a rímtelen formák gyakoriságát a négy pályaszakaszban!

 


Időszak

Rímes tagoló vers

Rímtelen tagoló vers

Összesen

1944-1956

38

 2

 40

1956-1965

14

13

 27

1966-1973

 7

22

 29

1974-1978

 8

21

 29

ÖSSZESEN

66

59

125

 

      Rímtelen tagoló verssel 1956 előtt alig találkozunk (2), 1956 és 1965 között a megoszlás kiegyenlítődik (14+13), a két utolsó pályaszakaszban viszont 43 rímtelen vers áll szemben 15 rímessel.

      Érdemes egybevetnünk a szakozatlan és a strófikus formák előfordulásának arányszámait is.

 

Időszak

Szakozatlan tagoló vers

Strófikus tagoló vers

Összesen

1944-1956

19

21

 40

1956-1965

23

4

 27

1966-1973

16

13

 29

1974-1978

19

10

 29

ÖSSZESEN

77

48

125

 

      1956 előtt az arány kiegyenlített (19+21), 1956 és 1965 között viszont szinte „eltűnnek” a kötött szakaszmértékek (27-ből 4). A két utolsó időszak között itt is egyezés mutatkozik. Ismét megjelennek a strófikus szerkezetek, de a szakozatlan formák vannak többségben: az utolsó kötet 29 tagoló verséből 19 szakozatlan.

      Az összevont számértékeknél többet mond a művek ritmikai valóságáról az a vizsgálat, amely megpróbál eligazodni a tagoló vers lehetséges formaváltozatai között, feltüntetve előfordulási arányukat az egyes időszakokban. Ehhez azonban olyan fogalmak bevezetése szükséges, amelyek eddig sem a versészeti, sem az irodalomtörténeti (kritikai) hagyományban nem szerepeltek. Nagy László költészete kitűnő alkalmat szolgáltat rá, hogy különbséget tegyünk a tagoló vers egyes, viszonylag jól körülhatárolható szerkezeti típusai között.

      A tagoló vers az ütemhangsúlyos versrendszer egyik ága, formaelemei tehát nem különböznek azoktól az elemektől, amelyek a másik, szótagszámtartó-ütemező változatban érvényesülnek. Ezek: a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótag, a szótagszám, az ütem és az ütempár, a verssor, a sormetszet, a sorkapcsolat, a versszak és a rímelés.[34] A két alapváltozat közötti eltérés nem minden területen, hanem főként a verssorok felépítésében, az ütemek és az ütempárok soralkotó szerepében, valamint    részben már következményként    a sormetszetek elhelyezkedésében és a szótagszám-viszonyok alakulásában jelentkezik. A tagok, valamint a tagokon belüli ütemek és ütempárok hangzásbeli azonosítása természetesen az ütemhangsúlyos versrendszer mindkét ágazatában, mind az ütemező, mind a tagoló versben csak a megszólaló határjelzések: szólamnyomatékok (beszédhangsúlyok) és beszédszünetek alapján lehetséges. E tekintetben nem értünk egyet VARGYAS Lajossal, aki verstani szempontból elhanyagolható kísérőjelenségnek tartotta a magyar beszéd hangsúlyrendjét. A hangsúly jelölését tehát nem elvi okokból mellőzzük, csupán azért, hogy kiemelt figyelmet fordíthassunk a tagoló vers megkülönböztető jegyeire: az ütem- és sorszerkezet, valamint a szótagszám-viszonyok alakulására.

      A tagoló versben a szólamokból kialakuló ütemek és ütempárok egymással egyenértékű tagképző, soralkotó nyelvi egységek. A sorok terjedelmi viszonyainak bizonyos fokú szabadsága megengedi, hogy a tagolás rendjében egy ütemnek egy ütempár, vagy fordítva, egy ütempárnak egyetlen ütem feleljen meg. A sorképzésben részt vevő tag egyaránt lehet ütem vagy ütempár is. Az pedig a tagoló versnek magától értetődő sajátossága, hogy az egymásnak megfelelő szerkezeti elemek között nincs szükségszerű szótagszám-egyezés. Míg az ütemező vers időviszonyaiban egy ütem egy ütemnek (egy ütempár pedig két ütemnek) felel meg, addig a tagoló versben a tagok (ütemek vagy ütempárok, hosszabb-rövidebb, ütempárrá oszló vagy egyetlen ütembe tömörülő szólamok) felelnek meg egymásnak, többé-kevésbé a kimondás időtartamában is egymáshoz igazodva.

      SZOROS tagoló versnek nevezhetjük a tagoló versnek azt a szerkezeti típusát, amelyben a verssorok többsége legfeljebb kéttagú, azaz nem hosszabb két ütempárnál. Elemi és metszetes sorok egyaránt tartozhatnak ebbe a szerkezeti típusba. A tagokat nem feltétlenül választja el szólamhatárra eső sormetszet: egy ütempár belső ütemhatára ugyanúgy betöltheti ezt a szerepet. A metrikai szerkezet sorozatosságában alkalmanként egy-egy rövid, egy ütemből álló elemi sor is ketté oszlik egy nyomatékos és egy nyomatéktalan ízre. A szoros tagoló vers sorai viszonylag kis terjedelműek, a soralkotó tagok terjedelme általában nem haladja meg a 8-9 szótagot. (A teljes sor is csak kivételesen éri el a 15-16 szótagnyi hosszúságot.) Az ütempároknak egyetlen ütemmel való kölcsönös megfeleltetése nemcsak lehetséges, de szükséges is a versben: a következetesen 2 ütempárból épülő metszetes sorok ugyanis már négytagúak lennének. A szoros tagoló vers példája lehet a Zordabb szerelem néhány sora:

                                                                              terveim rám | letüzelnek,                  4 | 4

                                                                              hogy e mákszem | szívet a szép        4 | 4

                                                                              lehetetlentől | elijesszék                                 5 | 4

                                                                                              de | nekem                            3 (1 | 2)

                                                                                   a föld még | verem                         3 | 2

                                                                              s lesz is míg | beiszapolhat               3 | 5

                                                                                   vér | s veriték,                                1 | 3

                                                                              addig a félelmes ég: | menedék.      7 | 3

      TÁGAS tagoló verstípust alkotnak azok a sorok, amelyek egy adott műben következetesen kettőnél több, azaz legalább három- vagy négytagúak. A tágas tagoló vers sorai szükségszerűen metszetesek, legalább két ütempárból állnak, bár ezek egyikét finoman ketté bontható egyetlen ütem is helyettesítheti. Többnyire két-két tag van a metszet két oldalán, és az sem ritka, hogy az egyik vagy akár mindkét tag önmagában is ütempár terjedelmű, 5-8 szótagú. A metszet egyik oldalán lévő tagpárok így akár 15-16 szótagúak is lehetnek, a teljes verssor terjedelme pedig megközelítheti ennek a kétszeresét. Az ütemek és ütempárok kölcsönös megfelelése alapján az ilyen sorok szerkezete, tempója, zenei és hangulati hatása rendkívül változatos, sokszínű. Az egyes tagok nyelvi szerkezete is sok tekintetben eltérő lehet: változhat a metszetek és az ütemhatárok elhelyezkedése, lehet lazább vagy erősebb a szavak értelmi, mondatszerkezeti és hangzásbeli összetartozása, egy-két szótaggal eltolódhat a szólamkezdő nyomaték stb. A tágas verstípusban is lehetnek rövidebb sorok, de valamilyen módon (további bontással vagy sorösszevonással) ezek is sejtetik a négytagúság lehetőségét. Példa a Ház című kései versből:

                                               Csak állok, | tekergetem || gyönge | nyakamat,         3 | 4 || 2 | 3

                                               kiáltottam, | kísérlet a || bánat | ellen,                         4 | 4 || 2 | 2

                                               kísérlet a | röhejre,|| de nem | sikerült.                         4 | 3 || 2 | 3

                                               Csak zagyva | levélsusogás. || Csak napra-|forgók   3 | 5 || 3 | 2

                                               bámulnak | arany-bután, || mint Raffa-|elre                                3 | 4 || 3 | 2

                                               kölkök, | midőn || álmodta a | legszebb anyát.           2 | 2 || 4 | 4

                                               Szakítok | szilvát, || hideg mint a | holt apa-száj.       3 | 2 || 4 | 4

      A szoros tagoló verssorok szűkebb szótagszám-tartománya inkább lírai, a tágas sorok kiszélesedő szótagszám-tartománya inkább epikai (elbeszélő, leíró, elmélkedő) jellegre utal. A két alaptípus között nincs éles határ: a tag viszonylagos, csak a konkrét metrikai szerkezet összefüggésében értelmezhető egység. A szoros és a tágas tagoló vers közötti viszonyt elvont, általános képlettel így jellemezhetjük (Ü= ütem, ÜP= ütempár):

                       

SZOROS TAGOLÓ VERS:

TAG + TAG

Ü

ÜP

Ü | Ü

Ü || ÜP

ÜP || Ü

ÜP || ÜP

 

TÁGAS TAGOLÓ VERS:

TAGPÁR + TAGPÁR

 

 

 

Ü ` ÜP

ÜP ` Ü

ÜP ` ÜP

Ü ≈ ÜP || Ü ≈ ÜP ` Ü ≈ ÜP || Ü ≈ ÜP

 

      A szoros tagoló versen belül alapvetően két változatot lehet megkülönböztetni.

      A FESZES változat jellegzetessége, hogy a metrikailag egymásnak megfeleltethető sorok többségének szótagszámában viszonylag csekély (többnyire csak 1-2 szótagnyi) az eltérés. Az ilyen versnek már az írásképe (és természetesen a hangzása is) azt sugallja, hogy benne sor a sornak, sorkapcsolat a sorkapcsolatnak, strófa a strófának felel meg, ha nem is teljes szótagszám-egyezéssel, de követhető rendszerességgel. Ilyen például a Bartók című vers, amely külső képével, három soros strófáival távolról akár a terzina képzetét is felidézheti:

                                                               Nevében ha lucsog a || dínom-dánom:          7 || 4

                                                               már világgá ment || egy fűszálon                    5 || 4

                                                               s vért izzad az || óceán partjain.                     4 || 6

 

                                                               Ítélkező, ki || nem alszik, s nem altat,            5 || 6

                                                               kimeríthetetlen || kényes alkat,                      6 || 4

                                                               igézi a Tündért, || a jövőt.                                6 || 3

      Ezzel szemben az OLDOTT változatra a sorok nyelvi szerkezetének és szótagszámának nagyobb mértékű, viszonylag szeszélyes váltogatása jellemző. Az oldott verssoroknak már az írásképe is zegzugos, mind látványként, mind hangzásélményként mozgalmasságot, könnyedséget vagy nyugtalanságot, zaklatottságot közvetít.
A sorok kölcsönös megfelelése nem vagy csak nagyon lazán érvényesül. Példa az Egzakt aszály című versből:                                                                       íme, hahotás | arcom                         2 | 5

                                                                              rém repesz-|tette meg                         3 | 3

                                                                              kigyulladt | pázsitra, íme                 3 | 5

                                                                              rászöge-|zett                                        3 | 1

 

                                                                              hittem, de | miért                                3 | 2

                                                                              hittem a | vér erejét                            3 | 4

                                                                              mén-tombolását | a kvarc                 5 | 2

                                                                              koronái | felett                                    4 | 2

      A versben érvényesülő sorkapcsolatok rendje alapján a felsorolt típusok (és kombinációik) bármelyike lehet vagy SZAKOZATLAN vagy STRÓFIKUS. A szakozatlan versszerkezet nem zárja ki egyes gondolati vagy akár metrikai szempontból is egybetartozó részek sorközzel való elhatárolását. A szakozatlan jelleg csupán annyit jelent, hogy ismétlődő szerkezetű, legalább a verssorok számát tekintve egymással megfeleltethető, sorközzel elválasztott egységek nem különülnek el a vers hangzásában és írásképében. Ugyanakkor a strófikus jelleget nem kell kétségbe vonnunk, ha a sorozatos megfelelés nem teljes vagy nem következetes. Valamelyik versszak lehet a többinél egy sorral hosszabb vagy rövidebb, a költemény egészét mégis strófikus szerkezetűnek tekinthetjük, ha a sorkapcsolatok egymásnak megfeleltethető, ismétlődő felépítésű, elkülönített csoportokra oszlanak.

      A RÍMES és a RÍMTELEN változatok megkülönböztetésének ismertető jegyei a tagoló vers esetében is ugyanazok, mint bármely más szövegformában. A strófikus értelemben nem rendezett, ritkás vagy szórt rímelés még nem teszi rímtelenné a verset. Azt pedig csak egyedi elemzéssel lehet eldönteni, hogy egy alapvetően rímtelen költői műben felbukkanó alkalmi hangmegfelelés elegendő indok-e a rímes jelleg megállapításához.

      A továbbiakban cím szerint, a négy pályaszakasznak megfelelő bontásban vesszük számba a tagoló vers szerkezeti típusait NAGY László költői életművében.

 

1. SZOROS TAGOLÓ VERS — FESZES VÁLTOZAT — SZAKOZATLAN          — RÍMES

 

1944-1956

Ezüst lapály 1-2

Lánglakodalom

Vasárnap este

Jég alatt alvó vérfolt

Dombon

1956-1965

1966-1973

 

1974-1978

Verseim verse

Szólítlak, hattyú        

 

      Az életmű első és utolsó korszakában fordul elő ez a típus. Viszonylag ritka, mivel a feszes változatban a rímes versek többsége strófikus, a szakozatlan vers pedig inkább rímtelen.

      Az Ezüst lapály több szempontból is határeset. Az 1. rész tagoló vers: 9 sorának szótagszámai rendre: 8, 10, 8, 10, 8, 8, 9, 5, 9. A 2. rész egy 11 és egy 8 sornyi egységre tagolódik, nincs ismétlődő szakaszmértéke. A falusi kiskamaszok („vitéz kölykek”) énekéből beszüremlik a szövegbe egy gyermekmondóka három szótagszámváltó sora: „Hat ludam zabszalmában, / hetedike asztagjában, / hat ludam zabban.” Meglepetés akkor ér bennünket, ha az idézetet kiiktatjuk: a 2. rész így két szabályos, ütemes-szótagszámtartó, csupa 8 szótagú sorból álló ikerstrófára oszlik. Jól jellemzi ez a leíró-epikus életképbe hajló költemény a pályakezdő költő metrikai útkeresését.

      Többfelé ágazik a Lánglakodalom versmértéke is. Alapja a felező tízes: Az égbolt sikolt: || rátokszakadok. Van azonban benne kilenc szótagú sor (szárnyától az ég || sajog, ragyog), sőt nyolcas is (Ki bűne ez a ||  mennyegző?). Néhol a ritmus jambusi szimultán verselésbe csap át, a zárósorok pedig szabályos, metszetkapcsoló szimultán jambusban összegzik a mű gondolati magvát: Lángok közül te árva vakmerő, / mi menthető volt, az se menthető. (Vajon nem itt bukkan-e fel először a Menyegző hangulati sejtelme?)

      A Vasárnap este 10, 9, 8, 7, 6 szótagú, kötetlenül változó soraiban 4+4+5 sornyi rejtett strófák sejlenek. Helyenként anapesztusi-koriambusi időmérték is színezi a verset, meglebbentve a Gyöngyszoknya majdani képsorát (megrázkódik az ég, de ne lásd, / leütő gyöngyei ménkövek).

      A Jég alatt alvó vérfolt feszes sorai kéttagúak, többnyire egyetlen ütempárból állnak (leomolsz a | téllel), de a tagoló jellegnek köszönhetően gyakoriak az 5|3 osztású felemás, valamint a 3|5 osztású fordított nyolcasok is (zászlóddal, aki | kérkedik / végül is | elpityeredik). A hangulati tetőponton két 5|4 osztású, felemás kilences jelenik meg, metszetkapcsoló jambusi színezettel (Miatta égig | érő baj van, / összekötözve | ég a sarkam).

      A Dombon metrikailag „körülír” egy 10+8 szótagú, ismétlődő sorpárt, de a tízeseket néhol kilences, a nyolcasokat hetes vagy kilences helyettesíti. A metszetek az azonos szótagszámú sorokban is többfélék. Más képzeteket ébreszt egy 4||6 osztású fordított tízes (Nem hiába || hasogatták ősszel), mint egy „gyors típusú” felező
(A vetés izgul || haragot zöldel). A rejtett strófákat szinte behálózzák az egymásba átfonódó keresztrímek.

      Táblázatunkon nem szerepel a Hajsza, mivel szótagszámtartó, ütemező sorai csaknem végig szabályos, páros rímű fordított tizenegyesek (5||6). Épp ezért szép és hatásos a zárósor több szempontból váratlan fordulata: Vadvizek tükrét || játékszernek néztem, / rettentő kék ég || nem adta meg nékem / szép Zsuzsim || szédítő | tekintetét… Az ereszkedő zárlatú (nőrímes) tizenegyes élrímes, három ütemű, 3||3|4 osztású, szökő zárlatú tízesre vált.

      Legközelebb csak a Jönnek a harangok értem beköszöntőjében, a Verseim versében tűnik fel ez a verstípus. Kéttagú, 9-10-11 szótagú sorokból áll a költemény, feszes, szakozatlan. Szórt rímelése egyetlen szópárra épül (vagyok    ragyog). A felező tízeseken kívül felemás és fordított szerkezetű, ugyancsak kéttagú sorok alkotják (5||4, 4||5, 6||4, 4||6, 6||5, 5||6). A metszet bármelyik oldalán elhelyezkedő tag lehet ütempár (TÉVEDÉS VAGYOK? || VAGY KÉRDÉS VAGYOK?), de egyetlen ütem is (HALMOZVA HALMOZOK || HALMAZOKAT).

      Az „Énekes Budai Ilonkának” ajánlott Szólítlak, hattyú a típus utolsó előfordulása, egyúttal már határesete is, érett, kiforrott, nagy versben. Ez is szoros tagoló vers. Kéttagú sorokból épül, a tagok az ütem és az ütempár terjedelme között ingadoznak. Nagyon is feszes változat: csaknem minden sora felemás vagy fordított kilences:

                                                               Herceg, szabad-e ||  énekelni,         5||4

                                                               égre kelni || mint a pilóta                 4||5

      Egy fordított és egy felező tízes van benne (harangsora: || bók és bók és bársony, illetve aki itt sujtva || sohase kel föl), a zárósora pedig fordított nyolcas (szárnyaddal || s torkod élivel!). Gondolatszakaszai metrikai értelemben nem mutatnak ismétlődő szakaszmértéket. Rímes, bár a sorvégi hangmegfelelések nem foglalhatók ismétlődő rímképletbe. (Fenti idézetünkben figyelmet érdemel az énekelni    égre kelni echós kapcsolóríme.)

      A költemény hangokat zendít a magyar és az európai költészet évszázadaiból: halljuk Villont és Illyést, az Én nem vagyok magyar? Adyját, A tihanyi Ekhóhoz Csokonaiját, népdalsejtelmet (szivárvány havasán) és ambroziánus nyolcast (a zárósorban). A verselés, mint NAGY Lászlónál gyakorta, metszetkapcsoló szimultán jambusokba torkollik: emelj föl engem, hadd siessek, / vágj utat árva földieknek / szárnyaddal s torkod élivel!

 

2. SZOROS TAGOLÓ VERS — FESZES VÁLTOZAT — SZAKOZATLAN — RÍMTELEN

 

1944-1956

1956-1965

Semmi fenség

A versmondó

1966-1973

A sasorrú temetése

Valakit köröznek

Ajándék

Új évszak jön

Fenyegetések

A nagy atlanti homályban

Anteusz

Föltámadt piros csizma

Versben bujdosó

1974-1978

A jó vitéz vesztesége

A zöld sátor elégiája

Az erdéli asszony keze Milyen éj van

Glossza, bocsánatért

 

      A szakozatlan – rímtelen verstípusok az életmű második felében váltak gyakoribbá. A feszes változat csak a forradalom éve után jelent meg. A Semmi fenség bizarr gyászkocsija változó metszetű, rím nélküli kilencesekben és tízesekben vonul „a temető meg a város között”. A sortagok 4-5-6 szótagúak.

      A versmondó (Egy varázslat emlékére) már teljes pompájában szólaltatja meg ezt a típust. A Fehér szél támad, forró szél támad kezdetű, csupa felező tízesből álló bolgár népdal adhatta a metrikai sugallatot.[35] Az ősz bolgár irodalom-tanárnő, Zsána Nikolova varázslatos versmondását felidéző költemény ugyanakkor változatos magyar tagoló vers: sorai kéttagúak, a tagok szótagszáma 3–8, a soroké 9–13 között ingadozik. Jellegét a felező tízes mellett a felemás tizenegyes (6||5) határozza meg, a sorszerkezetek „színképében” összesen 16 változattal:

 

8

 

 

 

 

8||4

8||5

 

 

7

 

 

 

 

7||4

7||5

7||6

 

6

 

 

 

6||3

6||4

6||5

6||6

 

5

 

 

 

 

5||4

5||5

5||6

 

4

 

 

 

 

 

4||5

4||6

4||7

3

 

 

 

 

 

 

3||6

 

 

0

1

2

3

4

5

6

7

 

      A tudatos soralkotás beszédes bizonyítéka, hogy míg a bolgár népdal Nagy László fordításában is következetesen szótagszámtartó, addig A versmondóban még az áthallás sorszerkezete is megváltozik:

Fehér szél támad (bolgár népdal)

A versmondó

Aki kettőnket || egymástól eltép,          5||5

Fekete dögvész || tépje ki lelkét!          5||5

kiáltok: aki || egymástól eltép,          5||5

tépje ki fekete || pestis a lelkét!         6||5

      Az 1966-1973 közötti pályaszakaszból 9 ilyen típusú verset ismerünk.

      A sasorrú temetése háborgó, komor apasirató, kéttagú, 10-11-12 szótagú metszetes sorokból. A metszet két oldalán az ütempároknak nemcsak ütempár, hanem egyetlen ütem is megfelelhet:

                                                               gyalázzák gyászomat, || ments meg, Uram,   6||4

                                                               sóvár szemeiktől, ||  rögök között                  6||4

                                                               kvarcogó fogaiktól, ||  ments meg, Uram,     7||4

      A felező és a felemás szerkezeteken túl fordított mértékváltozatok is megjelennek:

                                                               hogy jászlai: ||  rókák futóárkai,                    4||7

                                                               kölkeiről hírt || már ne kapjon soha,            5||6

      Itt figyelhetünk fel a tagoló sorszerkezetekben máshol is fel-felbukkanó metszethíd jelenségére. A teljes mű metrikai jellege, a sorok többsége által felkeltett sorozatosság-élmény lehetővé teszi, hogy olyan sorokban is érzékeljünk a sorkörnyezethez igazodó metszetet, amelyeknek mondatszerkezete, szólamaik tényleges eloszlása elsődlegesen más, köznapi értelemben természetesebb tagolódást sugall. A sormetszet ilyenkor nem szólamhatárral, hanem csak ütemhatárral esik egybe.

Beszédszerű tagolódás:

A tagoló vers sorszerkezetében:

                                        Uram, || a halál

műsorából || töröld a sírást, || nehogy

moslékuk legyen a bánat, || erősíts,

ne szédüljek || sárga gerincek közé,

                                     || Uram, a halál        ||5

műsorából töröld || a sírást, nehogy           6||5

moslékuk legyen || a bánat, erősíts,            5||6

ne szédüljek  sárga || gerincek közé,           6||5

      A „töröld a | sírást” jellegű, egyetlen ütempárba tömörülő szólamok a belső ütemhatár mentén úgy válhatnak ketté, hogy mintegy „áthidalhatják” a sorozatosság-élményből kirajzolódó sormetszetet. Így az egyes tagokat alkotó ütempárok Ü|Ü szerkezetűek lehetnek (a sírást, | nehogy), ütemeik két külön szólamhoz tartozhatnak.

      A Valakit köröznek mértékhívó népdalsora felező tizenkettős: fehér liliomszál, ugorj a Dunába. Köré azonban 5-6-7 szótagú ütempárokból épülő kéttagú sorok rendeződnek. A sor vagy félsor néha jambizálódik, anakreóni (fehér ruhámban árván) vagy nibelungi soremlékeket idéz fel (akár a bűnözőké, || gyilkosan rándul ráncba).

      Az Ajándék legrövidebb sora 8 szótagú (megindul hozzád || az ének), de a leghosszabb is csak 11.

      Az Új évszak jön a feszes változat határesete: a kilencesek mértékváltozatait cserélgeti (5||4, 4||5, 6||3, 3||6), mindössze 2 tíz szótagú sorral (hátba löksz, teremtés, || terrorizálsz, illetve lépnek ki a tenger || bölcsőiből!).

      A Fenyegetésekben a bebörtönzött, halálra szánt Keresztelő János élethelyzete elevenedik meg, személyes töltésű áthallással. Szakozatlan vers: a refrénszerű keretsor (Susogásodat hallom, Heródiás), a mű közepén felhangzó változatával együtt (és lányodat látom, Heródiás) mégis megszerkesztettségről árulkodik. Rímtelen vers: a zárósor előtt mégis megszólal egy rímes egybecsengés: (a váll – halál). Szoros tagoló vers: sorainak alapvető kéttagúsága következetesen érvényesül. Feszes változat: egyetlen 6 szótagú sora van (és lányodat | látom), alig néhány nyolcas (szégyene a | szelíd halál), a többi a 9-10-11 szótagú, metszetes sorok valamely változata.

      Mi teszi kötött verssé az ilyen, számszerűen nehezen leírható versszerkezetet? Megfigyelhető, milyen következetesen érvényesül ebben a rím nélküli sorozatban is a sorhatárolás jelensége. A 39 sorból mind-össze hatot nem zár szólamhatárt érzékeltető írásjel. Ahol mégis a következő sorba hajlik át a mondatszerkezet, ott a sorkezdő nyomaték veszi át a sorhatárolás szerepét:

                                                               aki szoknyául || veszi farára 

                                                               selyemvérű || alkonyatom,

                                                               őt látom, őt, ||  aki cápabőrrel

                                                               orcáira ||  dörzsöl rózsát

                                                               s nem érzi át ||  micsoda gyász

                                                               pár nélkül ||  töltenem az éjt.

      A verstagok soronként állandó száma mellett ez a mondatszerkezeti eredetű, szólamtagoló elvű, sorozatosan érvényesülő sorhatárolás különbözteti meg a kötött szerkezetű tagoló verset a szólamsoros szabadverstől.

      A nagy atlanti homályban egyetlen mondattá torlódó rímtelen sorai szűk határok között ingadoznak (8-11 szótag). A „napkeleti képzeletet” a nyugat-európai valósággal (a mai Párizzsal és a hajdani Katalaunummal) szembesítő nagy ívű látomás sorait gazdag, de szórványos mértékkapcsolás színezi. A cím (és a kezdősor) két kis jónikust mintáz az 5||3-as osztású tagoló sorra (È È – – | È È – –). A jambusi–anapesztusi mértéksejtetésen túl (most vissza a sorsba, Katalaunum / véres teknője iránt, hol örökké) érzékletes hangfestéssel is találkozunk, épp a történelmi városnév kapcsán: hol a kerekek is úgy kattognak: / Katalaunum, csak Katalaunum    .

      Az Anteusz allegórikus, mitológiai közegbe ágyazott önértelmezésében a sorok többsége a kilences valamely változata. A közéjük ékelődő tízesek 5||5 szerkezetűek, egyetlen sort, az utolsó előttit kivéve: Édesanyám, ||
a kertedben újra
(4||6). A megszólítás, a kép és a népdalsorra emlékeztető ütemezés együtt hordozza a gondolatot: az életre keltő, erőt adó otthon érintésének örök csodáját.

      A Föltámadt piros csizma (Petőfi Sándor születésnapjára) 8–10 szótagú sorait alkotó mértékváltozatok: 4|4, 4|5, 5|3, 5||4, 5||5, 6||4. Egyetlen, latin kettőshangzót tartalmazó sor értelmezhető tizenegyesként (a Géniusz keresi || Sándort, sarka) . A sorok végén kettősponton, kérdő- és felkiáltójelen kívül nincs írásjel, a nagy ívű „eszelős látomás” töretlenül emelkedve csap át a zárósorok himnikus könyörgésébe: te irgalmatlan édes, te fényes / csikorogd széjjel a szívünk havát! Belső rím (édes – fényes), élrím (széjjel – szívünk), mértékkapcsolás fokozza a zárósorok érzelmi telítettségét.

      Hasonló metrikai jellegzetességeket mutat a Versben bujdosó, kifejezve a Petőfi költői lényével való belső rokonságot. A sorhosszúság itt 9–12 szótag között ingadozik, ezen belül még a tizenketteseknek is három változata fordul elő: felező (s mert nem éden az ég, || ahol ejtőernyők); Zrínyi-féle fordított 5||7-es (s bezárul a lét    || mert az áldás is zagyva); harmadoló, bővülő 4||8-as (és izzasz a || nyugtalanság mérgeitől).[36] A refrénsor (Versben bujdosó || haramia vagy) felező tízese elkülönítetlen gondolatszakaszokra bontja a verset.

      Az utolsó kötet 5 ilyen típusú verse arról tanúskodik, hogy a tagoló forma letisztult, szinte klasszicizálódott. Egy-egy műben egy vagy két uralkodó sortípus érvényesül, a tőlük való eltérés viszonylag ritka, esetenként gondolati vagy hangulati többletjelentést hordoz. Az uralkodó típusok metszetei szinte minden lehetséges (felező, felemás, fordított, harmadoló, szűkülő, bővülő) változatot megszólaltatnak.

      A  jó vitéz vesztesége 25 sorából mindössze 4 a tizenegyes, a többi tízes: 6||4-es, 5||5-ös és 4||6-os változatokban. A tizenegyesek három változatot képviselnek: szűkülő 7||4 (a város kövei közt ||  lópokrócon), felemás 6||5 (ahány csillag annyi || átdöfött pólya), valamint bővülő 4||7-es (hétfőre ha || megvirradnak az ágyak). A versben nincs mondat- vagy sorvégi írásjel, gyakori az áthajlás, a feszes mondatszerkezeti tagolás mégis egyértelmű.

      A zöld sátor elégiájának metrikai csírája egy Balassi-idézet: Idővel paloták, házak, erős várak – . A kezdősor még csak egy hatos ütempár: Voltam én | boldog is. Kilencesek, nyolcasok között bukkannak fel az első tízesek, tizenegyesek, majd tizenkettesek (először harmadoló változatban: mert mátkám a || nomád isten édeslánya). Az élettel, a végső romlásba kényszerítő idővel való hol nosztalgikus, hol panaszos, hol önirónikus, hol dacos számvetés azután egyre feszesebb formát ölt: a rövidebb sorok eltűnnek, már csak 10-11-12 szótagú sorokban bugyog fel az emlék és a látomás. Az első gondolati egységet lezáró kilences épp ezért váratlan, hangzásszerkezetében is derűs kicsengésű: átmented a harmadik évezredbe / a porontyot, a csillagszeműt. Rímek nincsenek a versben, de az idő megszólítása gyakran esik sorvégre, különösen a záró részben:

                                                               se emlék, se én. || De idővel, idő,                    5||6

                                                               te is kifordulsz, ||  kidöglesz, idő,                   5||5

                                                               kipusztít a semmi    || én érzem a semmit     6||6

                                                               és sajnállak, idő, || mert benned élek,           6||5

                                                               édesen éneklek, || hallod-e, idő?                   6||5

                                                               Ez a zöld sátor || elégiája.                                               5||5

      Az erdéli asszony keze (Balassi helyett is tajtékozva) már alcímében is Balassi nevét hordozza, szövegében pedig megjelenik a felidézett Balassi-vers egy sorának töredéke. Az eredeti nagysor 6||6||7 osztású: Csak áldott kezével,||  mint szép ereklyével, ||  éngem, mint kórt, illessen. A kiemeléssel, a mondatszerkezet átalakításával 4||5 osztású tagoló sor, fordított kilences állt elő: illessen mint || szép ereklyével – . A szerelem halálát gyászoló, a remény elvesztését sirató apokrif ima kéttagú, változó metszetű, 8-9-10 szótagú rímtelen sorokban árad.                 Minden tekintetben – még keserűen háborgó, öngyötrő hangulatában is – hasonló hozzá a Milyen éj van című vers. Kezdősora hetes (Sok hold vagy | sok fehérmáj), a folytatás azonban 8-9-10 szótagú sorokban kígyózik.

      Végül a Glossza, bocsánatért (Szilágyi Domokosnak) is hasonló szerkezetű, de sorai némileg tágasabbak, egyes sortagok elérik a 9, egyes sorok a 13 szótagnyi terjedelmet is:                                                   

                                                               a lap aljára || kellett leszállnod                     5||5

                                                               mint második sírba || s még örülhetünk        6||5

                                                               hogy rotációson || máig sincs bevallottan   6||7

                                                               szemetes csak || szerkesztői levelesláda        4||9

                                                               de kisbetűs halál || a nagynak is kijut          6||6

      Összehasonlításul érdemes egy pillantást vetnünk a táblázatunkban nem szereplő, Fejfáknak fejfa című versre. Ütemhangsúlyos szerkezete 9-10 szótagú, kéttagú sorokra épül, de erősen kihangzik időmértékes összetevője is, melyben    a címtől és témától sem függetlenül    egyre harsányabban törnek fel Arany Tetemre hívásának metszetes koriambusai és anapesztusai:

                                                                 È È    |  È  ||    |  È È    |  È                      5||5

                                                                 È È    |  È  ||    |  È È  È                             5||4

      Bár az időmérték nem következetes, a ritmus egyértelműen szimultán jellegű: Hóval meg lánggal || bútoros minden / tér a világban || s nincs ami kell. Ez a mű tehát nem tekinthető tagoló versnek.

 

3. SZOROS TAGOLÓ VERS — FESZES VÁLTOZAT — STRÓFIKUS — RÍMES

 

1944-1956

Emlékezés régi viharra

Nem apad el az Isten tehene

Már itt kuksolok

Magába roskad minden

Rothadt zsupp alatt

Októberi napló (ciklus)

A szerelem halála

Ne rázd fejedet, Busa

Január királya

Csodafiu-szarvas

Évszakok

Tűz volt a te neved

Dunántúli béke

Tengerről fuj a szél

Álom a diófa alatt

Bolgár-tánc

Rapszódia

Csönd van

Rege a tűzről és jácintról

   (2. rész, regösének)

1956-1965

Rokonaink arca

1966-1973

Bartók

Farsangi tükör-dal

Gábriel

1974-1978

 

      Ez a verstípus kiemelt helyet foglal el az életműben. A 125 tagoló versből 23 ide sorolható (18,4 %). Az 1956 előtti, első pályaszakasznak ez a leggyakoribb tagoló versformája (40 műből 19). A költő már idézett nyilatkozatai alapján feltételezhetjük, hogy az ide sorolható falusi élet- és hangulatképekben kísérletezte ki saját költői hangját, nyelvét, stílusát. Tőle tudjuk, hogy 1952 körül már „komolyan foglalkozott” a tagoló verssel. Nem kizárt, hogy tudomást szerzett VARGYAS könyvéről és a körülötte kavargó vitáról is. Egy biztos: „a bájolók parancsoló ritmusában, a házra támadó regösénekek niagarájában” nevelkedett költő a magyar és a bolgár népköltészetből, középkori énekeinkből, Zrínyi eposzából egyaránt tanult „bonyolult ritmusképeket”.[37]

      A típus legkorábbi példája az Emlékezés régi viharra. Metrikai alapformája a Zrínyi-tizenkettős:            

                                                               Legyek bizsegtek || barmaim szeme körül,   5||7

                                                               potyogtak a kis borjak || drága könnyei      7||5

Szórványosan azonban más mértékváltozatok is előfordulnak (5||5, 5||8, 6||5, 7||6, 7||7, 8||5, 8||7). Lírai és epikai elemek fonódnak össze a műben. Ugyanígy kerül összhangba az oldott, prózaszerű mondatfűzés és a félrímes-strófikus, ÜTEMPÁR || ÜTEMPÁR szerkezetű, metszetes sormérték. A változatos sorszerkezet szinte „lélegzik”: felgyorsul – lelassul, megtorpan és nekilendül. A két zárósorban váratlan meglepetésként bukkan fel egy mindaddig visszatartott mértékváltozat: a bővülő, harmadoló tizenkettős:

                                                               Ázott ingben || körülöttük táncoltam én,     4||8

                                                               mosolyogtam, || zengettem nádi hegedűt.     4||8

      Az első pályaszakaszban egymást követő, hasonló felépítésű versek között árnyalatnyi eltéréseket figyelhetünk meg. A Nem apad el az Isten tehene ugyancsak kéttagú sorai átlagosan rövidebbek, a tagok 4-5-6 szótagúak. Az első versszak első sora „túlfut” a mértéken, egy ötös ütempárral meghosszabbodik (csillog a | szántás).
      A Már itt kuksolok strófái hat sorosak, ababab rímszerkezettel. A 4-es ütemek az 5-ös és a 6-os ütempárral egyenértékű tagokat képeznek: Pápa, Pápa, || te pokol tornáca, / ajtóidon || lakkos lakatok.

      A Magába roskad minden  alapformája a 7||6 osztású sor (Húsz év körüli diák || áll a kapu alatt). 20 sorából csak 5 tér el ettől a szerkezettől. A versszakok gondolati felépítése állandó: látvány + költői kép + elvonatkoztató „bölcselkedés”. A köznapi hangvételű, verssornyi mondatok szinte átsiklanak a kötött, tagoló versformába.

      A Rothadt zsupp alatt strófikus jellegét az elkülönítő „csillagjelek” igazolják, bár az öt versszakból kettő egy-egy sorral hosszabb. A kéttagú sorok mintegy „körülírják” a felező tízest mint metrikai alapformát.

      Az Októberi napló ciklusának mind a 9 darabja tagoló vers, bár némelyikükben jambusi szimultán sorok lehetősége is felsejlik. A tagok 3-4-5-6-7 szótagúak, de a formát az ötös ütempár uralja. Itt érhetjük tetten az 5|3 osztású felemás nyolcas és vele párhuzamosan az 5||4-es osztású felemás kilences metrikai szerepének felértékelődését. A hatás több irányból érkezett: népdalok, népballadák nyolcasaiból (Sohase loptam | éltembe), verstörténetünk „szórványos, gyors típusú” mértékei felől, középkori himnuszok ambroziánus nyolcasaiból, Ady metszetkapcsoló szimultán nyolcasaiból, kilenceseiből. Mindezekhez járult a bolgár népköltészet ismerete, fordítása. Az életmű-kiadás „bolgár” kötetét át- meg átszövi ez a ritmusképlet (Kakas a hajnalt | kiáltja. / Hajnalig várok | hiába). Maga NAGY László úgy tartotta, hogy „a fürge 5+3-as képlet … jellegzetes bolgár forma”.[38]

      A típus néhány megvalósulása közel áll a szótagszámtartó, ütemező formákhoz. A szerelem halálában
a 10-11 szótagú sorok közé egyetlen felező tizenkettős ékelődik (Szerelem halálát || kondítom – s te hallgass).

      A Ne rázd fejedet, Busa változó metszetű tízesei között egyetlen kilences bukkan fel (boronáljuk || a rét zöld haját). Érdekes a szimultán mértéksejtetés: a felező tízesek metszetkapcsoló jambusba hajlanak, emelkedő sorzárlattal (szemed kerekre || ejtsen könnyeket), míg a fordított 4||6-osok ütemkapcsoló trocheusi alkatúak, ereszkedő zárlattal (Arra gondolj, || elfogyott a széna).

      A Január királya  tükrös felépítésű, strófái rendre 5+4+4+5 sorból állnak. A 8-9-10 szótagú sorokkal egyetlen tizenegyes (zengő kezeit || rakja tüdejére) és a hetes zárósor áll szemben (rajtunk nem segít || senki). A rímek lejtésiránya igazodik egymáshoz, de – mint Adynál – a sorok egy szótagnyi különbséggel is rímelhetnek.

      A Csodafiu-szarvas karcsú sorai 7+7+9+7 sornyi versszakokba rendeződnek. Az ütemhangsúlyos versrendszer természetes ütempárjainak mindegyike előfordul a versben (3|2, 3|3, 4|2, 4|3, 4|4), a fordított hatossal együtt (2|4). Ez utóbbi mintegy keretbe foglalja a verset: Tavasz | kerekedik, / bimbó | tüzesedik, … gyertya | tizenhárom, / gyertya | tizenhárom. Lehet, hogy nemcsak az iszkázi „regösénekek niagarája” zeng a vers hátterében, hanem bolgár szövegemlék is: Erdők | rügyesednek, / Halmok | füvesednek, / Vizek | megerednek …[39]

      Kéttagú, szótagszámváltó rövid sorokból épül a Rege a tűzről és jácintról 2. részének regöséneke is.

      Az Évszakoknak már a strófaszerkezete is jellemző a tagoló versre. A versszakok 5 sorosak; a kezdő és a zárósor mindig, a 2-3. sor egyetlen kivétellel hatos; a 4. sor pedig mindig hosszabb a többinél: kétszer hetes, kétszer nyolcas. A rímszerkezet alapvetően xaaxa, de van olyan sorvégződés, amely 3 versszakot is átsző.

      Lírai dalforma valósul meg a Tűz volt a te neved soraiban. A nyolcasok mértékváltozatai végigvonulnak a versen, a szokatlan, szűkülő nyolcastól (Tűz volt a te neved, || tűz volt) a zárósor egyetlen, jambusi színezetű felező nyolcasáig (föllángoltak | sárgán a fák). Ez a mű már több, mint pályakezdő kísérlet: tudatosan alkalmazott poétikai eszközök teszik telítetté, hitelessé. Ilyen a refrénszerű kezdősorok „rímvesztése” (tűz volt, – bűn volt, – gyász lett), az egyetlen 5-ös sor alliterációja (csípőd a | csapda), a befejezés távlatnyitó, látomásos képe.

      A Dunántúli béke viszont erőtlen, mesterkéltnek ható életkép, tájleírásba oltott bölcselkedés. Versmértéke is széteső: strófái 4+4+5+5+5 sorosak, a mértékváltozatok esetlegesnek tűnnek (megigazítják || magukat, / ahogy illik || illedelmes lánynak). Egyetlen formai érdekessége egy elhasonuló konszonánc (virágoznak – rengetőznek).

      A Tengerről fúj a szél már bolgár ihletésű: egy ikonkép felidézése. Formai újdonsága a sorpár-szerkezet: metrikai alapformája a 12x,10a,12x,10a felépítésű kétfonatú strófa. A felező tizenkettősöket azonban kétszer 6||5 osztású tizenegyes, a tízeseket többször is felemás vagy fordított tizenegyes helyettesíti.

      Az Álom a diófa alatt életképbe oltott világszemlélet, Arany Vásárban című versére emlékeztet. Metrikai jellegében is mutat vele rokonságot (ÜP||ÜP szerkezetű metszetes sorok), többnyire 12 szótagú soraival azonban még közelebb esik Zrínyi eposzának verseléséhez. Fő jellegzetessége a változó sormetszet:

                                                               Körben sárgul a táj, || de zöld e palota,       6||6

                                                               ég az ablaka, || széltől surrog zsaluja.          5||7                         

      Akad a versben 7||6 osztású felemás tizenhármas is (Seregben, hadseregben || itt ült a fél falu). Feltűnő, hogy a rímek – egy kivétellel – emelkedő lejtésűek, anélkül, hogy a sorokban következetes verslábazás érvényesülne.

      Kiforrott nagy vers, egyúttal metrikai remeklés a Bolgár tánc. Strófaszerkezetének alapegysége a tizenkettős két, felező és fordított változatából alakult sorpár: 6||6x,5||7a,6||6x,5||7a. Ez már önmagában tagoló jellegre utal, ám a sorok szótagszáma sem szigorúan állandó: 6||7 és 5||6 osztású változatok is előfordulnak.

      Az igazi újdonság azonban, mely az életműben itt válik nyilvánvalóan következetessé: a 3|4 tagolású, fordított hetes ütempár ritmikai energiáinak felszabadítása. Véletlenről szó sem lehet: a 11 versszak mind a 22 hetesében (egy török szó kivételével) a negyedik szótag hangsúlyos szókezdet! A feszes táncritmust szinte dobolni lehet: sohase | feledhetem ; láttatja | újra velem;  szépség és | minden erő; viharrá | kerekedő; Bojánnát | dűh emeli; topán is | vérrel teli … és így tovább. Nem tudjuk pontosan, milyen ritmust követett az „évezredes éjből” felrobogó történelmi táncjáték, de azt akár Bartók Mikrokozmosza alapján is sejthetjük, hogy a páratlan osztású, aszimmetrikus tagolású bolgár ritmusképletek valamelyikét. Ezekben a ritmusképletekben az 5 egység 3+2 vagy 2+3 arányban, a 7 pedig 4+3 vagy 3+4 arányban oszlik meg. A legelterjedtebb a 7/16 ütemű racsenica.[40]

      A mű hangulati telítettségét más hangzáselemek is fokozzák: az ütemtagolást felerősítő alliterációk (pattognak, porrá || törődnek talpa alatt), a sortagokat egybefűző belső rímek (Bojánna nem félhet, || ő maga az élet).

      Talán épp a felemás hetes „felfedezése” vezetett a Rapszódia ritmuskompozíciójához. Éppen nem táncos, sokkal inkább szorongó, zaklatott hangulatú vers ez: elpergett „az ifjúság méze”, kint a világban „gondok kórusa” zúg, „az erők vajúdnak”. A versben nincs felező tizenkettős: 5||7a,6||5b,5||7a,6||5b felépítésű kétfonatú szerkezet a metrikai alapforma. Egyetlen felező tízes zeng ki a sorok közül, szimultán adóniszi mértékkapcsolással: Más lesz az élet, || fejünkbe új titkokat / súgnak a sejtek, || tengerek, ércek. A hetes sortagok    akárcsak a Bolgár táncban    3|4-es tagolással, nyugtalanul pattognak  (zablátlan, | erős fogat;  fejünkbe | új titkokat … stb.).

      „Hóbarekedt szekerek” álma villan a mozdulatlan, hideg táj fölött: Csönd van. Különös a versforma: 11a,14b,14b,11a szerkezetűek a versszakok, az ismétlődő szótagszám miatt akár ki is zárhatnánk a tagoló versek köréből. A kötött sorhosszúságon belül azonban olyan gazdag a szokatlan mértékváltozatok kínálata, mégpedig éppen a mondatszerkezeti kapcsolódások sokfélesége alapján, hogy mégis érdemes ide sorolnunk. Valószínű, hogy épp a „bonyolult ritmusképekkel” kísérletező Nagy Lászlót érjük itt tetten. A tizenegyesek alapvetően 3|4||4 tagolásúak (Baktat a |  tehervonat, || tűz a csokra), de a metszet előbbre is kerülhet (tájad lesz, || tűz-eged a | szív szerelme). A tizennégyesek is háromtagúak, ez mutatja, hogy nem tágas, hanem szoros a sorszerkezet. Tagolásuk alapformája 5||4||5, ezen belül azonban hol a sorkezdő, hol a sorzáró ötös ütempár határa lesz elsődleges metszetté (fekszik a nádas || hóbafojtott | cicomás ezred. / Fölötte tépett | rucapihe || tétova repked).

      1956 után feltűnően megritkul ez a verstípus. A Rokonaink arca a regösénekek és a Csodafiu-szarvas formájára emlékeztet. 6 soros versszakokból épül. Minden sor egy-egy 5-6-7-8 szótagú ütempár, tehát maga az ütempár képezi a sor két tagját. A rímszerkezet xaxaxa, ez a sorok szótagszám-ingadozásaitól független. (Ötös rímelhet hatossal.) A regösénekekből ismert jókívánság itt keményen politikai színezetet nyer: Arcukat gyötrelem / széjjel ne szedje, / mikor a földek / forradnak egybe, / ha a csillag  foga között / őrlődik a mesgye!

      A harmadik pályaszakaszhoz sorolható Bartók különleges mozzanata, hogy 18 sornyi terjedelmének aranymetszete a 11-12. sor közé esik (18x0,618=11,124). Talán nem véletlen, hogy a költői kép is éppen itt láttatja
„a napraforgó spiráljait”. A napraforgó nemcsak kedvenc növénye volt Bartóknak, hanem aranymetszetes szerkesztésmódjának is egyik természeti példája. Feltevésünket maga a költő támasztja alá 1975-ös tévé-interjújának egy mondatával: Bartók „zenéjéből tanultam ritmikát, kompozíciót, még aranymetszést is.”[41]

      A Farsangi tükör-dal ugyan csak egyetlen strófa, de tükrös szerkezeti rendje, belső összetartó ereje annyira nyilvánvaló, hogy nem sorolhatjuk a szakozatlan változatok közé. Ugyanakkor 3 különböző szótagszámú, kéttagú sorfajból épül (3|4, 4|5, 3|3), joggal tekinthetjük tehát tagoló versnek.

      Végül a Gábriel 6-7-8-9 szótagú elemi sorai, félrímes versszakai tartoznak még ehhez a verstípushoz.

 

      4. SZOROS TAGOLÓ VERS — FESZES VÁLTOZAT — STRÓFIKUS — RÍMTELEN

 

1944-1956

Aszály

1956-1965

1966-1973

Búcsú Tamási Árontól

A bomlás üzenete

Rossz álom, február 17

Puskapor és mákszem

1974-1978

Berzsenyi szólítása

Töredékek Dani uraságnak

A havazás árnyéka

Az elhúnyt várakoztatása

 

      Rímtelen strófikus verset tulajdonképpen csak 1965 után írt Nagy László. Korábbról egyedül az Aszályt sorolhatjuk ide, mely a XVI. század óta ismert „magyar szapphói” versforma jellegzetes modern példája. Szimultán versnek nem minősíthetjük, hiszen a klasszikus forma időmértékét egyáltalán nem, csupán sorainak szótagszámát és metszetét őrzi. Versszakai három 5||6 osztású fordított tizenegyesből és egy 5-ös ütempárból állnak:

                                                               Szép lesz a termés,  ||    szól a tudósító.

                                                               Ó, de szeretném || buktatni a földre,

                                                               kemény földünket || hazudozó szája

                                                                              hadd csókolgatná!

      A Búcsú Tamási Árontól „torok-maró keserüséggel” szól csalódásokról, megtépett álmokról, „szétdúlt mesékről”. Talán ez az életérzés is szerepet játszott abban, hogy 1966-tól gyakoribbá váltak a rímtelen verstípusok. Valld be: a gyönyör csalatás, / nem múlik el soha a gond    írta Nagy László Tamási Áron halálakor. A vers kéttagú, 7-8-9 szótagú soraiba beszövődik az időmérték: a strófák harmadik sora ereszkedő, a negyedik emelkedő zárlatú. Kivételként csap fel az utolsó előtti sorvég: s felvonítja égig a kínt, / amit nem lehet kimondani!

      Kéttagú, metszetes sorpárokból épülnek A bomlás üzenete versszakai. A tagok 4-8 szótagúak. A metszet helye néhol kérdéses: a metszethíd jelenségével találkozunk. Így a keserű iróniával átitatott zárósorokban:

                                               Netán, ha titkolt || szégyene volnál hazádnak:          5||8        (3||5|2||3)

                                               epe helyett selyemfátylat || okádva fia lehetsz.           8||7        (4||4|3||4)

      A Rossz álom, február 17  8 és 7 sornyi versszakokból áll. A sorok 9-12 szótagúak. Néhol egy-egy rím is felbukkan (kiutat    nyugat). A Puskapor és mákszem sorai rövidebbek: 7-10 szótagúak. A strófák 4 sorosak.

      A Jönnek a harangok… rímtelen-strófás versei között Berzsenyi személye két verscímben is megjelenik. A Berzsenyi szólítása már-már szimultán vers. Sorait nemcsak a tagoló formaelemek (fordított tizenegyesek, felező és fordított tízesek), hanem az alkájoszi strófára emlékeztető kólonok is szervezik. Igaz, a szótagmérés nem érvényesül zavartalanul. A sorok rendre 11,11,10,10 szótagúak, a harmadik sor jambusi kilencese helyén (anapesztussal megfuttatott) tízes sor áll (Szemöldöködnek || íve vonaglik). A zárósorok tízese 4||6 osztású (Dániel úr, || tusakodj molyokkal!), a vers végén azonban ide is tizenegyes kerül: Dániel úr, ma || füst, hamu a lakzid.

      A Töredékek Dani uraságnak is nagy alkájoszi sorral indul (Cikázott rám sok || démoni változat), de messze kanyarodik az időmértéktől. Szoros tagoló vers, 10-12 szótagú, határozott rend nélkül váltakozó sorokkal.

      A halállal való szembenézés, az emlékezés és a búcsúzás hangulata hatja át a Jönnek a harangok … verseinek „komoly” rétegét. A havazás árnyéka 5 versszaka tükrös elrendezésben 10+9+9+9+10 sorból áll. Alapmértéke a felemás és a fordított kilences. A verskezdet azonban még csak 8 szótagú (Majd hó szakad | ágyékodba, / torkodba is | öregem, hó), majd megjelennek a kilencesek, és a 4. strófában tízesekbe csapnak át:

                                                               hol havadban ||  mint krónikákban                              4||5

                                                               aránytalan-nagy ||  fickók a vért                   5||4

                                                               karcolják magukból ||  penge-éllel,                              6||4

                                                               nagy-bátran másokat || biztatva így:            6||4

                                                               Öljétek meg || ezt a mikulást!                          4||5

      A vers utolsó előtti sora már 11 szótagú (izgalomnak || sárga kis halálokat).             

      Az elhúnyt várakoztatása (Szabó Istvánnak, halála tizenhatodik napján) 4 soros, rímtelen strófáiban a sorok 10-12 szótagúak. A tagolás rendje itt is, mint az igényesen megformált Nagy László-versek mindenikében, a tartalmi és hangulati kiemelések rendjét közvetíti. A hangsúly a jelentés szerkezetét befolyásoló, fontos tényező:

                                                               Halálod óta || barackfák fagytak el                             5||6

                                                               s szőlőtőkék, || számukat csak te tudod,       4||7

                                                               holtan is számadó, || te elhanyagolt              6||5

                                                               halott. Ím, tavasz van || s nincs temetés.        6||4

 

5. SZOROS TAGOLÓ VERS — OLDOTT VÁLTOZAT — SZAKOZATLAN — RÍMES

 

1944-1956

Vér és must          

Poklok tinója

Kinek fáj, emberek

Sír a sas

A vérbükkök és a hold

Bakony

Ballada

Zordabb szerelem

Csodák csodája, 1.és 3.

1956-1965

A falak négyszögében

Ne hagyj a csontokon állnom

Szárnyak zenéje

Dél (Rámjöttek virágaid…)

1966-1973

1974-1978

Bagolyasszonyka

Gyászom a Színészkirályért

 

      Az 1. verstípus oldott változata szintén az első pályaszakaszban a leggyakoribb. Hiányzik a harmadikból, és csak két példája akad a negyedikben. Első, helyzetdal-szerű, egyenetlen színvonalú megjelenése a Vér és must. Legrövidebb sorai csak páronként felelnek meg a kéttagúság követelményének: Félsz-e? / Én félek. Leghosszabb sora (5||5) szervetlenül, közhelyként „lóg ki” a szövegből (Jézus adja a || bűnbocsánatot).

      A Poklok tinója 11+15 sorra oszlik: szakozatlan. Legrövidebb sora 5, a leghosszabb 11 szótagú (tejeskukorica, || édes tej helyett). Mindkét bekezdésén (gondolatszakaszán) egy-egy szökő rím vonul végig. Változatos sormértékei közül kiemelkedik a felemás nyolcas (Négykézláb mászó || gyerekek / eszik a port, a || szemetet), valamint a ritka, 4|1 osztású szűkülő ötös (ne köszörülj | már; raktároztad | bár; kukorica- | szár).

      A Kinek fáj, emberek (1956-ból) különböző hosszúságú gondolatszakaszokban jeleníti meg a halálos mozdulatlanságba dermedt világot, melyben „ordas csillagok virrasztanak”. Az oldott forma jellemzőjeként a sorok hossza egyenetlen: 2-től 10 szótagig terjed. Nemcsak a téma és a képsor, hanem a versforma is emlékeztet József Attila Téli éjszakájára. Jambusi-anapesztusi mértéksejtetés is vibrál egyes verssorokban (Kinek fáj, emberek, / ha az élet ér-fala átfagy / s dörrenve megreped?). Míg azonban a Téli éjszaka szabad sorú, mértékkapcsoló elvű lazított vers, addig a Kinek fáj, emberek összességében nem lépi túl a szoros, oldott tagoló vers határait.

      A Sír a sas az oldott és a feszes változat határán mozog: vannak 4-5 szótagú rövid sorai, de meghatározó többségük 8-10 szótagú. A szórt rímelés néhol hosszabb sorozatokon is átível. A rímes sorvégek lejtésiránya egyben a mértéksejtetés szólamát is felerősíti (letördelt kincseikért    itt van, a szívemig ért). A felemás nyolcasok néhol szimultán ambroziánus jambusokba futnak (ha dögvész-szárnyú || istenek / zsúfolják híres || otthonod).

      A vérbükkök és a hold kéttagú, rövid sorai ötös, hatos és hetes ütempárok vagy 3-4 szótagú ütemek. A legrövidebb sorok párosával valósítják meg a kéttagúságot (Bánatos / kiskatonák). Az expresszív, megszemélyesítő természeti kép három, eltérő hangulatú mozzanatra oszlik. Ezt a szerkezetet követi az írásképpel is jelzett metrikai tagoltság: az első részben a 6-7, a középsőben a 4-5, a záró részben az 5-6 szótagú sorok vannak többségben.

      A Bakony a NÉMETH – VARGYAS-féle verselmélet közös szövegpéldája. Elemzésükkel ma is egyetérthetünk. Feltűnő viszont, hogy egyikük szövegközlésében sem mutatkozik a bekezdéses tagolás, mely némileg megtöri a szakozatlan vers folytonosságát. NÉMETH László fenntartás nélkül „versszaknak” minősítette a félrímes sorkapcsolatokat. Szerintünk a vers szakozatlan, de „álarcos”, rejtett strófákra bontható.

      A Ballada a népi epika sűrű hangulatát is felidéző, szerepjátszó helyzetdal. A kezdeti 4 soros, félrímes rejtett strófák fokozatosan eltűnnek, a rímek elburjánzanak, a sorhosszúság szeszélyesen vibrál, kétszer is jajdul egy szokatlan, 3|1 osztású ütempár: Deres füvön | paripázok, / ázok, | fázok, / istennel se | parolázok, / cimborákkal | cimborálok, / jaj nekem, | jaj. A drámai, katartikus befejezés kötött, ütemes szerkezetű, keresztrímes rejtett strófában szólal meg: szeretőm a | tüzes páva  /  rikoltoz | értem,  /  kocsmaföldről |  fehér tálba  /  fölszedi | vérem.

      A Zordabb szerelem fontos vallomás a költő életérzésének, világszemléletének változásáról, de nem igazán nagy vers: a prózai közlésből alig kiemelkedő, megformálatlan gondolatsor. Legrövidebb, 3-4 szótagú sorai csak a befejezésben tűnnek fel. A bekezdéses sortördelés mintha a „tűzforma” egyik első, halvány kísérlete lenne.

      A falak négyszögében már a második pályaszakasz verse: drámai panasz és kiáltás az életért ágyudörejként / visszhangzó köhögésben, / lélekben is fázva, / késekkel koronázva, / bú-bajba csavarodva… Az oldott, zegzugos forma (4-10 szótagú sorok) együtt lélegzik a mondatokkal és a képekkel. Fontos metrikai szerepe van a hetes ütempár két szokatlanabb változatának. Fordított hetesek (3|4): mintha már | vétek volna; jaj neked | aki voltál; félszegen | illetlenül. Szűkülő hetesek (5|2): torkolat-tüzek, |  láncok,  /  sikoly-címeres | lányok.

      Pogány ráolvasásokra emlékeztet a Ne hagyj a csontokon állnom stílusa, szerkezete, verselése. A tegező megszólítás, a felszólító mód, a párhuzamos szószerkezetek, a rövid, de változó hosszúságú (2-8 szótagú) sorok mind erre utalnak. A kéttagú (vagy 2x1 tagú) sorok egyetlen kavargó mondatot pörgetnek fel a befejező sikoltásig: láng, te | szerelmes, / fűtsd át a |  lelkem, / tündér, / tündér, / segíts |  kitelelnem!

      A Szárnyak zenéjében közösségi indulatok dobognak. A változó hosszúságú, hangsúllyal, beszédszünettel élesen elhatárolódó elemi sorok lüktetése ehhez a hangulatmenethez igazodik. A sorközzel elhatárolt gondolatszakaszokat a rímek hálója is körülfonja. A hangsúlyos tagolást néhol időmértékes lebegés kíséri: jambus (betölti sorsát minden), anapesztus (Soha nem feledem), koriambus (nincs kegyelem) vagy adóneus (lüktet a csillag).

      A Dél (Rámjöttek virágaid / sebnek, / égek szerelmem) szórt rímelése mintegy menet közben bontakozik ki.

      A Bagolyasszonyka összegző számvetés a férfi-lét rejtelmes, gyönyörűséges, végzetes, mindhalálig szorongató kiszolgáltatottságával. Az oldott, szakozatlan, szórt rímű tagoló vers tökéletes hordozó közege ennek a sűrű gondolati-hangulati töltésnek. A költeményben a feszes tagoló vers szinte minden lehetséges sorfaja megszólal.

      A Gyászom a Színészkirályért Latinovits Zoltánt búcsúztatja. Gondolatszakaszai a szórt rímelés egy-egy tömbjével esnek egybe. Szeretet, fájdalom, háborgás és gúny kavarog a versben, változatos, több rétegű a verselése is. ÜP||ÜP szerkezetű, kéttagú sorai között tömör ötösök is felcsattannak (minek akarni). Szótagmérő, szimultán mozzanatok is átszövik a sorok egy részét, anapesztusi-koriambusi színezettel, például a zárósorokban: hahotázd meg a || Gyászbaborúltat    / a mozdonykerék-nagy || koszorúkat / gurigáld a || versemen át!

 

6. SZOROS TAGOLÓ VERS — OLDOTT VÁLTOZAT — SZAKOZATLAN — RÍMTELEN

 

1944-1956

Égre néztünk akaratlanul

1956-1965

A város címere

Búcsúzik a lovacska (!)

A hűtlenség napja

1966-1973

Végakarata: tűz

Tipegő liliomok

Párbaj

1974-1978

Hószakadás a szívre

      Az első pályaszakasz egyetlen szakozatlan – rímtelen verse az Égre néztünk akaratlanul. Idillbe oldódó életkép (egy fadöntés emléke), Sütő András „könnyű álmát” juttatja eszünkbe: Szitálj anyám lisztet, || süss pogácsát, / szitálj egy kis || álmot is szememre. Mértékformája a 9-10-11 szótagú metszetes sorok változataiból alakul. Zárósorának végén egyetlen rímválasz is megcsendül (míg alszom, ||  a kutyát ne ereszd be).

      A város címere már az 56-os nagy számvetésekhez tartozik. Egyenetlenül eloszló gondolatszakaszait fenyegető refrénsor zárja: eljön a ||  fekete katona. A tagok hossza 2-7, a soroké 4-12 szótag között ingadozik. A refrén szokatlan, bővülő kilences (3||6), a tagoló formakészlet egyéb ritka változatai is előfordulnak a versben: szűkülő ötös (4|1): hogy röhög a |  föld; bővülő tizenkettős (4||8): s hogy a galamb || ne bírjon soha leszállni.

      Kevés szó esett eddig a nyomatékrendről, pedig a mondatszerkezettel összefonódó, változatos játéka a tagoló vers kifejező értékének egyik leggazdagabb forrása. Három alaptípusát különböztethetjük meg:

a) lesikló nyomatékrend: dallamcsúcs és főnyomaték a sorkezdeten

                megolvadnak a || fennkölt harangok            5||5            |  |    |      |    |  |

b) ugrató nyomatékrend: dallamcsúcs és főnyomaték a sor belsejében

                hát majd hirtelen || bevérzenek                      5||4            |    |  |       |   |   |

c) léptető nyomatékrend: a dallamcsúcsok és főnyomatékok kiegyenlítődnek (mellérendelő szerkezet)

                elúnta, || megutálta                                           3||4              |   |         |    |    |

      Mindhárom típusban, egy sorban akár több helyütt is előfordulhat dobbantó (felugró, rugaszkodó) ütemél: a tagnyomaték egy-két szótagnyi eltolódása névelő vagy egyéb, nyomatéktalan segédszó miatt. A dobbantás (nyomaték-eltolódás) sorkezdeten, metszet után vagy bármely tag kezdetén előfordulhat. Például:

      Mert a fekete || vitorla                                        ┼ |    |  |      |   |       5||3     lesikló nyomatékrend, dobbantó sorkezdet

      a köveket, ||  forró falakat –                | ╪ | | ║    |    |  |       4||5      léptető nyomatékrend, dobbantó sorkezdet

      már a Balatonnak || nagyon hiányzik ┼ | ╪  |  |  |║ | ┼ | |   6||5      ugrató nyomatékrend, dobbantó sorkezdet

      szerelmeim, || a hosszú sörény               |  |  | ║ |   |    |      4||5      ugrató nyomatékrend, dobbantó ütemél 

      A Búcsúzik a lovacska (1963) eredeti változatában a hosszú sorú, tágas szerkezetű tagoló vers egyik legkorábbi példája az életműben.[42] A 173 szakozatlan, rímtelen hosszú sorból álló költeményt Nagy László a későbbi kiadásokban 21 gondolati szakaszra osztotta, rövid, változó szótagszámú sorokra tagolta.[43] A mű így átkerült a szoros sorszerkezetű tagoló versek példái közé. Sorvégi írásjelek egyik változatban sincsenek, nagy kezdőbetűk is csak az új változat bekezdéseinek élén. Elmaradt viszont a beljebb kezdett sorok megkülönböztetése. Metrikai szempontból az átalakítás a tagoló versre vonatkoztatott metszetértelmezés közvetett bizonyítéka:

füstben, üszökben szépségem a zsarnok nosztalgiája

 

selyemszalag-száron ágaskodó himnusz, érgörcseit oldom

 

poklát suhogó havam csitítja, rémálmai ha gyötrik

 

ábrándja eleven dárdám, hölgyeire ha májust nyerítek

 

búgnak, duzzognak, fátyolba-csavarodva a földet

 

     hengerezik és követelőzve ököllel a földet ütik

Füstben, üszökben

szépségem a zsarnok nosztalgiája

selyemszalag-gyeplőn ágaskodó himnusz

én oldom fel érgörcseit

s poklát suhogó havam csitítja

rémálmai ha gyötrik

ábrándja eleven dárdám

hölgyeire ha májust nyerítek

búgnak, duzzognak

fátyolba-csavarodva a földet

hengerezik és követelőzve

ököllel a földet ütik

      A tágas, négytagú és a szoros, kéttagú sorszerkezetek közötti különbség ennyiből is érzékelhető. A szövegmódosításban (én oldom fel érgörcseit) az értelmi és hangulati többletjelentés kiemelése érvényesül, élrímmel is felerősítve. A sortördelés átalakításának feltehetően műfaji-poétikai oka is volt: a lírai monológ érzelmi hullámzása a szoros, oldott  sorszerkezetben szabadabban érvényesül.

      A hűtlenség napja rövidebb, személyesebb hangvételű költeményben alkalmazza ugyanezt a verstípust. Egyenetlenül megoszló gondolatszakaszait rímsejtelmek kapcsolják össze (figyelni – senki; hamuját – hazát).

      A Végakarata: tűz (Ferenczy Béni halálára) emlékezés, méltatás, vallomás és kiáltvány is. Metrikai megformáltsága költői erejének egyik forrása. Kiegyenlített, léptető nyomatékrenddel indít, a versdallam meredek lesiklásával folytatódik: Égbolt se billen, || föld se hasadoz, / nem inognak a || kristályok szimmetriái. Legrövidebb sora az ötös ütempár, mely két változatban is megszólaltatja a makacs végkövetkeztetést: fiúk, előre!

      A Tipegő liliomok nem igazán jelentős vers. Sorai feltűnően rövidek (3-9 szótagúak), többnyire csak páronként alkotnak kéttagú szerkezetet (húgocskáim / buta buricák). Hangvételét könnyed irónia szövi át.

      A Párbaj adys hangvételű, patetikus önbiztatás (rajta, csak rajta!). kéttagú, szeszélyesen változó soraiban gyakori az élrím (árnyékodon állva; feljövök fényesen). Kezdősora léptető szerkezetű, 3|1||3|1 osztású, belső rímmel (Dunában | szél, || szememben | vér). Rímsejtelmek később is előfordulnak benne (fiatalka – magamra).

      A Hószakadás a szívre az utolsó a Jönnek a harangok… verssorokba tördelt költeményei között. Egyfelől történelmi számvetés    Sára Sándor filmkölteményére vonatkoztatva    , másfelől viaskodás a „lehetetlenbe kapaszkodó” verssorok, a költészet jövőjével. (Petőfi „rongyos vitézei” is a „hősök temetőjében” nyugvó versek… ) Az elemi négyestől (pázsiton | vért) a metszetes tizenegyesig vonulnak a verssorok, „akár a katonák”.

7. SZOROS TAGOLÓ VERS — OLDOTT VÁLTOZAT — STRÓFIKUS — RÍMES

 

1944-1956

Csodák csodája (2. rész)

1956-1965

Szentségtörő Madonna

1966-1973

Egzakt aszály

1974-1978

Búskomor Vajda János

 

      A változó sorhosszúságon alapuló oldott szerkezet kevéssé fér össze a strófikus felépítéssel, mégis akad 1-1 ilyen verstípus mind a négy pályaszakaszban.

      A Csodák csodája (1956) feltámadás-allegória, kísérlet a nagy „megcsalatások” túlélésére (Hiszem: a gondok, || bajok elúsznak). Néhol kissé terjengős, nem igazán megszenvedett és megformált vers. Három része közül a középső strófikus: kétsoros, páros rímű versszakokra oszlik, változó sorhosszúsággal (9-11 szótag) és sorszerkezettel. Alapformája a tízes: felező, felemás és fordított változatban. A Szentségtörő Madonna 5-9 szótagú sorokból, 4 soros, félrímes versszakokból épül. Az Egzakt aszály sivár, kilátástalan, életellenes világrendet jelenít meg. Sorai ütempár-méretűek, strófái 4 sorosak, rímelése különös, szórt és átfonódó hangmegfelelések hálója. Egy-egy versszak önmagában rímtelen lehet, az összecsengések távolabbról jelentkeznek, néha többszörösen is (jövel – nyüvi el – nyűveivel). A Búskomor Vajda János 5+5+6 soros versszakokra oszlik. Sorai 6-9 szótagúak.

 

8. SZOROS TAGOLÓ VERS — OLDOTT VÁLTOZAT — STRÓFIKUS — RÍMTELEN

 

1944-1956

1956-1965

1966-1973

Halál az őrangyalra

Csoda-hajszolók

1974-1978

Didergő ezüstfiú

 

      Az oldott tagoló vers rímtelen változatában is ritka a strófikus szerkezet. Az első két pályaszakaszban nincs ilyen típusú vers. A Halál az őrangyalra  metrikai szerkezete a Csodák csodája 2. részének sorpárjaihoz hasonló –  rímtelenül. A sorhosszúság szélesebben kileng  (7-12 szótag). A kiábrándultság már-már alpári stílusjegyekben ölt testet (pipogya | égi barom). Zaklatott, egyenetlen a verselés is: az alapforma ÜP || Ü szerkezetű. Kevéssé gyakori sorfajok is feltűnnek: szűkülő kilences, lesikló nyomatékrenddel (nem óvtad meg angyal –  || nem óvtál); harmadoló kilences Harangok, harangok, || harangok!); 3||8 osztású tizenegyes (Ismerlek, || brillantinos vásári kép); bővülő, harmadoló tizenkettes, ugrató nyomatékrenddel (rózsáit már || nem pöfögöd agyam mögé).

      A Csoda-hajszolók mindössze két, négysoros strófa. Az egyiknek a végén két taggá nyílik szét a négyes ütem (zöld ág | sehol), a másik utolsó sora pedig szűkülő hetes (tetőtől talpig || leég). A Didergő ezüstfiú 2x9 rímtelen sor. Egyetlen mondat, központozás nélkül. A cím, mely a második sorban megismétlődik, fordított hetes (3|4).
A zárósorban mintegy „elnehezedik”, fordított nyolcassá (3|5) bővül ez a sormérték (irgalmas | katasztrófával).

 

9. SZOROS TAGOLÓ VERS — OLDOTT VÁLTOZAT — SZAKOZATLAN — ”TŰZFORMA”

 

1944-1956

Tűzciterák

Rege a tűzről és jácintról (4. rész)

1956-1965

Tűz

Tenyered éle előtt

Kívül nap süt

Szerelem emléke

József Attila!

Tálal a Lélek

1966-1973

1974-1978

pásztoRablók

Vers egy pici guminadrágra

 

      A Romantika nyolc versben című versciklus (1955), amelyre annak idején NÉMETH László is felfigyelt, a szövegek írásképe szempontjából is tartalmaz új mozzanatot. A nyolcból hat vers sorai beljebb kezdésekkel tagoltak, közülük kettőben pedig kettőnél több sornyitó betűhelyzetet lehet megkülönböztetni. Így van ez a Zordabb szerelemben is (lásd az 5. verstípusnál!), ott azonban még „egy egyenesbe esnek” az eltérések.

      Minőségi újdonságot a Tűzciterák írásképe jelent. Elvileg minden sora önálló bekezdés, amelyhez hasonlót újabban „középre zárással” lehet elérni a gépi szövegszerkesztésben. Olyan formaelemről van tehát szó, amely a hangzó szöveget a képvers kifejezésmódjához közelíti. Ez azonban nem puszta látvány, hisz éppen a tagoló vers egyik legalapvetőbb tulajdonságát juttatja érvényre: a sorok egyediségét, és ezzel együtt mégis összemérhetőségét, kölcsönös megfelelését. Eltérő sorhosszúság, azonos sorszerkezet    ez az ütemhangsúlyos verselés szótagszámváltó ágazatának ismertetőjegye. A középre zárás mintegy láthatóvá teszi ezt a szerkezeti elvet.

      Már GÖRÖMBEI András is utalt rá, hogy a Tűzciterák „külső alakjával a Tűz prototípusának is tekinthető”.[44] Itt jelenik meg ez a formai megoldás, majd végig kíséri az életmű minden szakaszát. Annyira azonban nem gyakori, hogy csupán technikai játéknak minősíthessük. A képszerű elrendezés már legkorábbi előfordulásaiban is hangulati többletjelentést társít a műhöz. Érzékelhetővé teszi a szövegben is megjelenő képi elemeket: a tűz lobogását, az élő fák, bokrok, virágok körvonalait. A tűzciterák: a szélben egymáshoz verődő, mélypiros, kemény húsú csipkebogyók.

      A középre rendezett tagoló verssorok egyik legismertebb és legkifejezőbb megvalósulása a Tűz allegóriája. Az egyszerűség és a szemléletesség kedvéért nevezzük hát el ezt a verstípust tűzformának! A tűzforma sorai tagok vagy tagpárok. A kéttagúság metrikai rendezőelve néhol csak sorpáronként érvényesül, például: október óriás / ibolyái. A sorok leggyakoribb mondatszerkezeti típusai: teljes tagmondat (Vadak idege | rezzen), alany-állítmány (csipkefák | pengenek), állítmány bővítménnyel (süvítnek a || vadak  örömére), jelzős névszói szerkezet (piros-arany | hangszerek), mellérendelő szerkezet ( citerák, | tűzciterák – ). Nagy Lászlónál a tűzforma mindig rímes, és többnyire (de nem mindig) szakozatlan. A tűzforma a tagoló vers különleges esete.

      A tűz- és a virág-metafora poétikai közegében jött létre a Rege a tűzről és jácintról 4. részének tűzformája is.

      GÖRÖMBEI szerint a Tűz „a mértékkapcsoló elvű lazított szabad vers remek mintája”.[45] A mértékkapcsolás jelei valóban fel-feltűnnek a versben, szabadversnek viszont nem nevezném, mert soraiban a tagoló vers sajátosságai maradéktalanul érvényesülnek. Más tagoló verstípusokból jól ismert sorfajok követik egymást:

tűz

te gyönyörű,

ihlet, mindenség-gyökerű,

virágozz a vérző madárban,

égesd hogy a sorsot kimondja,

nem a hamuvá izzó csontja,

virrasztó igéje kell

 

1||4   tag + tag szerkezetű, tördelt sor, bővülő ötös

2||6   bővülő nyolcas, léptető nyomatékszerkezet

4||5   fordított kilences, lesikló nyomatékszerkezet

4||5   fordított kilences, ugrató nyomatékszerkezet

5||4   felemás kilences, lesikló szerkezet, metszethíddal

3||4   fordított hetes, ugrató nyomatékszerkezet

      A Tenyered éle előtt középtükrös írásképe talán a gyásszal felszalagozott „májusfa-asszony” sejtelmes képével áll összefüggésben. A két legrövidebb, 2 szótagú sor keretbe foglalja a költeményt (Éjjel / … / a gyász). A gyász rímhívó sorvégei átszövik az egész művet (láz, találsz, nász, állsz). Hosszabb-rövidebb sorkapcsolatok mintegy kötött szerkezetű verscsíraként kapcsolódnak egybe, majd hirtelen váltással más sorfajoknak adják át a terepet (tébolyoghatsz | virradatig / míg a látvány | megadatik / ama csipkés | bástyafokon / a test  fura | báb).

      A Kívül nap süt sorai 2-11 szótagúak. Képi hátteréből a kigyúló ágak mint „égre meresztett gyűrűs ujjak” tűnnek elő. A Szerelem emléke rövid lírai forma, egy viráglámpaként ragyogó „tabáni tulipánfa” szuggesztív emlékképének felidézése. Tűzforma a József Attila!  is: ennek középre rendezett, szeszélyesen változó soraiban nem annyira a látvány, hanem inkább a retorikus formát öltött indulatmenet zaklatottsága érvényesül.

      A Tálal a Lélek talányos képsora tisztító áldozattal, égő ravatallal zárul. Talán innen a tűzforma.

      A harmadik pályaszakasz tűzformái strófikusak. A Jönnek a harangok… versei között azonban ismét feltűnik a szakozatlan tűzforma: egy szenvedélyesen komor portréversben (pásztoRablók, Korniss piktor úr képei) és utolsóként egy mindössze 9 sornyi, szándékoltan frivol hangvételű, játékos kisformában (Vers egy pici guminadrágra). A Korniss-vers már fura, posztmodern szófacsarásokra emlékeztető címével is a középtükrös írásképet előlegezi meg. A háromszor felhangzó három indulatszó (ajaj / sebaj / ihaj) mintha a strófikus tagolás emlékét sejtetné. Nagybetűs záró része már a tágas tagoló vers formakészletéhez tartozik.

 

10. SZOROS TAGOLÓ VERS — OLDOTT VÁLTOZAT — STRÓFIKUS — „TŰZFORMA”

 

1944-1956

1956-1965

1966-1973

Szépasszonyok mondókái Gábrielre

Kórus

1974-1978

 

      Strófikus tűzforma csak a harmadik pályaszakasz két versében fordul elő. A Szépasszonyok mondókái Gábrielre rövid sorú, rímekkel, alliterációkkal, szójátékokkal tarkított változatos forma. Refrénszerű hármas megszólítás (Gábriel / Gábriel / Gábriel) tagolja nem teljesen kiegyenlített, de világosan elkülönülő versszakokra. Legrövidebb, 2 szótagú sorai rímhelyzetben vannak (őrzöm – főzöm; dib-dáb – inkább; óbor – dombor; -táblán – ábrán). Leghosszabb sorai könnyed felező nyolcasok (harangokon | bödönökön / át a pénzes | örömökön).

      Végül a Kórus 4 soros strófáiban fedezhetünk fel középtükrös tűzformát. A sorok azonban csak kétfélék (hetes, tízes), az erős hangulati hatást inkább a négyes rím, az időmértékes áthallás és a gyakori szóismétlés kelti.

 

11. TÁGAS TAGOLÓ VERS      SZAKOZATLAN      RÍMES

 

1944-1956

Rege a tűzről és jácintról      

   (3. és 5. rész)

1956-1965

Fölforgatott lombon

Micsoda madár

1966-1973

Két sörényes

1974-1978

Mária jövendő Boldogasszonynak

 

      Az első pályaszakasz utolsó éveiben (feltehetően 1953-tól) szaporodnak el Nagy László költészetében a lassabban, nehézkesebben hömpölygő, metszetes, hosszú verssorok. A hatos, hetes, nyolcas ütempárokból szerveződő, ÜP||ÜP szerkezetű sorfajok előzményeit megtalálhatjuk a régi magyar költészetben, de a nálunk eleve szimultán természetű „nibelungi” versformában is. A hosszú sorok Nagy Lászlónál rímes-strófikus, szótagszámtartó szimultán versben jelennek meg először (Korai készülődés, Tél). A Víg esztendőkre szomjas (1954. Szilveszter) című költemény nibelungizált, középmetszetes jambusi tizennégyesekben szólal meg, döbbenetes képet adva az elfuserált társadalmi kísérlet, a „szétesett hitek” világáról:

                                               Nagy temető ez, hallgat gép és ember és állat,            7||7

                                               csak a befödött vágyak élnek, fölkiabálnak!                              7||7

Az alapformát azonban már itt is szétfeszíti helyenként a megnövekedő szótagszám: tülekvő seregek, ó, itt ||  iszonyú merevek s bénák (8||8). Felbukkan a versben a „jég-gyöngy” metafora is, a Gyöngyszoknya (1953) verscsírája. Ez a hosszúvers, a költő egyik legkorábbi, elemi erejű remeklése ugyancsak a szimultán felező tizennégyesek párrímes sorozatára épül, 118 sorából csak 15 más szerkezetű (7||5, illetve 6||7):

                                               Jég az emberi szívre, jég a virágnak, vadnak,             7||7

                                               zubog a tó és zöld ág roppan és ablak.                        7||5

      A tágas sorképzésű hosszúvers egy másik változatát A vasárnap gyönyöre (1955) valósítja meg. Egy-két sor kivételével kötött, szótagszámtartó, 8||7 osztású, páros rímű sorokból épül, mindvégig érzékelhető trocheusi mértékkapcsolással (Bűvölj meg távoli szépség, || szívem a porból kihúzd). Széles európai rokonsága van ennek a formának a latin septenariustól Fortunatus nagypénteki himnuszán keresztül Schiller örömódájáig. Nálunk Ráday Gedeonnak és Pálóczi Horváth Ádámnak volt kedvelt sorfaja (Keress a hűs árnyékokban nyugodalmas rejteket…). Figyelemre méltó, hogy Nagy László hetes ütempárjai itt is csaknem következetesen a szoros verstípusokból (például a Bolgár-táncból) ismert fordított hetesek (3|4): viharra | szomjuhozó, szárakat | hajtogató stb.
A formai ihletés lehetőségei közé kell sorolnunk a bolgár népi epika bugarstica nevű, 15-16 szótagú metszetes sorait is, bár NAGY László fordításkötetében csak említésképpen fordulnak elő.[46]

      A tágas sorképzés ütemes-szótagszámtartó, jórészt szimultán kísérletei után 1956-ban, a Rege a tűzről és jácintról 3. és 5. részében szólalt meg először a tágas sorképzésű tagoló vers, 2-2 tagpárból álló, változó szótagszámú metszetes sorokkal. A tagok ütemek vagy ütempárok, a tagpárok akár két ütempárból is állhatnak:

                               Léleknek, testnek orvosa, anyám, tündéri doktor,                     5||3`2||5

                               bort cseppentettél fájó fülbe, a világ csendült meg akkor.       5||4`3||5

                               Emlékszel? Éles tavaszi szél fúj, hízik, dagad a víz,                   5||5`2||4

                               s jaj, mint a tüskés futórózsa, csapkod a difteritisz,                    5||4`3||4

                               ablaküveget karmol, anyám, a lelked is reszket,                        5||2`3||5

                               ragasztani kell a házra rikító piros keresztet.                            4||4`3||5

                               Angyal-hulla: hó van a kertben, elássák suhogó fények,         4||5`3||5

                               fogait nem: a hóvirágok karéjban nevetgélnek.                         4||5`3||4

      A változatok lehetősége szinte korlátlan. Egy-egy sorszerkezet metrikai áthallásokat csendít: felező nyolcast (mert földrengést | hoz a szíve, `  ha engedi | rendíteni); harmadoló tizenötöst (Barmok bolondja, || bálványozója, ` csak velük | játszol); régi magyar 5||5||6-os nagysort (minket egymástól || iszonyú olló: `  csak a halál | vág el); anapesztusi szótagmérést (buja arkangyal, || rubin-buzogányos, `  vinnyog az | égre). Néhol a sorok sorozattá tömbösödnek, majd átadják helyüket új, más típusú sorkapcsolatoknak. A már-már liturgikus dicsőítésbe hajló záró rész csupa időmértékes lebegés (viharaimban || csoda-szivárvány, `  dicsőség néked, || anyám).

      A tágas tagoló vers rímes típusához rövid, lírai jellegű művek is tartoznak (Fölforgatott lombon). A Micsoda madár mindössze 4 sor: két felező tizenkettősét 4`9 és 6`9 szerkezetű, tágas tagoló sorok követik. A Két sörényes látomásos mesevilágában előbb felező változatba rendeződnek a sorok (teljesség, || panasztalan, `  nem görög || se nem latin: / kolonctalan | lélek táncol ` az álmok | magaslatain), majd a záró sor hirtelen beszűkül, a felező négyes körül mintha kifogyna a levegő: malmok, megadás, || nem-megadás, ` tűzvész || hamu.

      Az utolsó pályaszakasz egyetlen ilyen típusú verse a Mária jövendő Boldogasszonynak. Megértő szeretettel, ugyanakkor távolságtartó iróniával jeleníti meg a verseivel kilincselő intézeti lányt. A tartalom és a forma között groteszk ellentmondás feszül: a „kicsiség” látókörében született „vers-porontyok” fogadására végül is rászánja magát, de a felező tizennégyesekbe rendeződő, anapesztusokkal iramodó záró sorok kép- és hangzásvilága önmagának mond ellent: Esküszöm, ||  itthon leszek, `  s nem a kőben, ||  havakban,  /  s nem a szélben, ||
 a fényben
`  síró nagy ||  madarakban.

 

12. TÁGAS TAGOLÓ VERS      SZAKOZATLAN      RÍMTELEN

 

1944-1956

1956-1965

Dzsongolszka

A Zöld Angyal

Irtsák ki a délibábot

A fekete költő

A forró szél imádata

Menyegző

1966-1973

Az országház kapujában, 1946

Medvezsoltár

Ég és föld (Oratórium)

1974-1978

Számadás egy pillanatról

D. asszonynak, délre

Ház

Arany úr, az őszikék meg én

Ady Endre andezitből

Három nap, három éj 2.

 

      A tágas tagoló vers rímtelen típusai 1956 után bontakoztak ki Nagy László életművében. Az ide tartozó műveknek nemcsak száma, hanem terjedelme is figyelemre méltó. A szakozatlan-rímtelen változat megvalósulásai között három epikus sodrású hosszúvers és egy drámai oratórium is akad. (A táblázatban: kövér betűkkel.) Legkorábbi példa a Dzsongolszka: bulgáriai emlék. 5-9 szótagú tagpárjai között a Bolgár-tánc 3|4 osztású fordított hetesei is megjelennek (zenélve | Dzsongolszkának, ` veszejtő | sötétségnek).

      A Zöld Angyal (1965), egy még közelről ismert életforma elsiratása, az életmű egészéből is kiemelkedő nagy vers. Igényes megformáltsága a verssorok szintjén is érvényesül. Tagpárjainak szótagszáma 4-12 között ingadozik. Az egyedi mondatszerkezet olykor ellene feszül a négytagú, metszetes sorszerkezetnek, de mint minden más kötött versformában, itt is működik a sorozatosság rendezőelve: az eltérő változatok belesimulnak a tágas tagoló sorok kialakított rendjébe. Gyakran találkozunk ugrató nyomatékrenddel és a metszethíd jelenségével:

                                               a tűzvész || biblikus ` malmai || nem jöttek el!          3||3`3||4

                                                       3      ||               3|3              ||          4                                                            

A legrövidebb sor 11 szótagú (hozzád || vénítik, ` anyám, || zsugorítják), a leghosszabb pedig eléri a 20 szótagot: agancsos bikával, || sokgyertyás oltárral, `  csodamívü || ritmikával (6||6`4||4).

      Az Irtsák ki a délibábot mítoszba hajló életkép. Világok ütköznek a „napkeleti betoncsárda” ivójában. A tagoló vers itt kötött, pattogva ütemező ritmuselemeket váltogat, közelítve a VARGYAS elméletében kanásztáncnak nevezett formakészlet hangzásvilágához.[47] A mozaikszerűen át-meg átrendeződő ütempárok: 4|4, 4|3, 3|3. A felező hatos néhol a regölésre, betlehemezésre emlékeztető szövegismétléssel valósul meg (mi vagyunk, || mi vagyunk).[48] A feszes ritmusélményt fokozza a cigányok és a hangszerek említése is (cimbalom, || hegedű).

      A fekete költő (Kis Ferenc halálára) kezdősora (Jaj annak || aki a szörnyűt `  nem bírja || kimondani)
A vasárnap gyönyörében szótagszámtartó következetességgel ismétlődő 8`7-es. Az emlékező-elsirató portrévers azonban csak kevéssel emelkedik ki a retorikus prózai hangvételből. Verselése is jellegtelen marad.

      A forró szél imádata (Margitnak, 1963) viszont nagy hatású, epikus színezetű, erősen lírai töltésű hosszúvers. Tagoló sorai együtt lélegeznek a képekkel, gondolatokkal. Strófákra nem, csak elkülönített gondolatszakaszokra oszlik. Nyitó és záró részében fordulnak elő rövidebb sorok (Szél, te || véremre ` támadó || forró szél). Az elbeszélő részek sorai a legterjengősebbek (Hányingeresen || fehér ingemben ` vonaglik szád és || szemöldököd). A személyes, vallomásos részletekben feldúsulnak a feszesebb, kötött sorfajok, például a 8`7 osztású felemás tizenötös (vad-ízű || fürtjeit hordod, ` sír benned ||  pirkadatom). Következetes mértékkapcsolás nem érvényesül a műben, de megfigyelhető például a sorzárlatok lejtésirányának „egyneműsödése” az egyes részekben.

      A Menyegző (1964) igazi remekmű, sorainak egyenként megformált hangzásszerkezetét tekintve is. A 2 tagpárból álló sorok a metszet helye, az ütem- és a nyomatékrend szempontjából sokféle változatot tesznek lehetővé. Gyakori az időmértékes áthallás: anapesztus (örvényel az || égre, ` lesuppan a földre || süvítve), adóniszi zárlat (forgatag ünnep, öntve szoborrá). Egyedi megoldást képviselnek a nagybetűs „csujogatók”. A kanásztánc formakészletéhez sorolható feszes sorfajokat érvényesítenek, de sokszínű, kötetlen elrendezésben.

      Az országház kapujában, 1946 e típus rövid, kevéssé jellegzetes alkalmazása. A Veres Péter-idézet és visszhangja a gondolatkövető sortagolás beszédes példája: AMIG EZ A HÁZ || NEM A MIÉNK – ` nem a || miénk.

      A Medvezsoltár (1968) nagy vers, a medve-lét képsorába kivetített költői önértelmezés abból az időből, amikor „átváltoztak a béklyók cukorral-cifra pereccé”. Hangzásvilágában a tagok, tagpárok, sorszerkezetek szinte minden típusa jelen van. Vissza-visszatérő metrikai alapformája a két nyolcas ütempárból képződő felező tizenhatos (kellett az || ínség-idő, hogy ` dühöm gyümölcse || beérjen). A mű három, eltérő hosszúságú, egyetlen mondatként aláhullámzó gondolatszakaszra tagolódik, gyakori soráthajlással. A tagolás és a hangsúlyeloszlás rendjét illetően lehetnek árnyalatnyi különbségek, ám a metszetes négytagúság akkor is határozottan érvényesül.

      Az Ég és föld (1968) drámai szerkesztésű oratórium, létértelmező párbeszéd az Atya és a Fiúk között. A bevezetésben és a mű közepén a Hang tárja fel a közléshelyzetet. A tagoló vers drámában való felhasználását NÉMETH László kezdeményezte (Sámson, 1945).[49] Ő kéttagú, szoros, míg Nagy László négytagú, tágas sortípusban írt. A tagolás módját jól érzékeltetik a szereposztás miatt kettétört sorok. A sortörés lehet metszethatáron (összehabar | mindent. / Megöltétek | anyátokat); állhat előtte vagy utána rövid, összevont tagpár (meg a | Somló. / Ti fölkoncoltok | hegyeket is … vérszerinti | vendégei. / Hívat-|lanok); felerősítheti mondatszerkezeti kapcsolat vagy rímsejtelem (a te | fiaid! / Nem fiaim, || dögmadaraim! … Bátor, ki | fölrepül! / Gyáva, mivel | elmenekül).

      Az utolsó kötetben személyre szabott, hajlékony, sokregiszterű formaként működik a tágas tagoló vers. Feszes, kiegyenlített sorszerkezet érvényesül a Számadás egy pillanatról és a D. asszonynak délre emlékekkel szembenéző, józan öniróniával átszőtt vallomásában (Emlékezni || nem kockázat, `  de mikor, || de kinek?).
A Ház mintha a tágas tagoló vers oldott változata lenne. Szövegcsírái hangemlékek: házaló vándorkereskedők, drótostótok, kártyavető cigányasszonyok, falubeliek felrémlő szavai (Fehér edényt || rossz vasért, ` rongyért, || kócért!). Egyes rövidebb sorok mintha csak háromtagúak lennének (bámulnak | engem, `  az idegent).

      Ez a verstípus már-már egyéni versnyelvként működik a pálya végén. Elődökről és a halálba távozó kortársakról is szólni lehet ugyanezen a nyelven: Arany úr, az őszikék meg én; Ady Endre andezitből, Szervátiusz Tibornak ajánlom; Három nap, három éj, Simon István halálára. A négytagúság sorozatossága visszahat az egyes sorok értelmezésére, a nyomatékok eloszlására és értékrendjére, a beszédtempó gyorsulására – lassulására, egyes képek, fogalmak kiemelésére. A Simon-siratónak csak a középső része tagoló vers, hosszú, 15-18 szótagnyi sorokkal. Az első részt jambusi szimultán sorok alkotják (igézlek lágyan, vasból vetkezetten), a harmadik pedig különös metrikai párbeszéd: 4|4||3 osztású ütemhangsúlyos tizenegyesekkel jambusi tizenegyesek feleselnek.[50]

13. TÁGAS TAGOLÓ VERS      STRÓFIKUS      RÍMTELEN

 

1944-1956

1956-1965

Húsvéti legenda

Csontváry

1966-1973

Művem a tavasz

1974-1978

Balassi Bálint lázbeszéde

Zsoltár, egyetlen

Tűnődés nagy szeretőkről, a kardcsókolókról

Föltárt idill

 

      A második pályaszakaszban megjelent a tágas tagoló vers rímtelen, kétsoros szakaszokba rendezett változata. A Húsvéti legenda 6 ilyen sorpárból áll. Sorfajai: 5`8, 5`9, 7`7, 7`8, 7`9, 8`7, 8`8, 8`9. Egyes soraiban metszethíd érvényesül (öt ujjára || ragyogó ` boxernek || húzza a napot). A Csontváry-vers szintén kétsoros strófáit mértéksejtetés színezi: minden páros sor zárlata emelkedő lejtésű.

      A Művem a tavasz 3x15 sorra oszlik. Feszes, kiegyenlített, hatalmas hömpölygésű szerelmes vers (álljunk ki az || arany szélcsendbe ` a nagy víz || fölé, / hallgatag || tükre fölé ` a tömör || virágszobroknak).

      A Balassi Bálint lázbeszéde strófái négysorosak. Kezdő és záró versszakának első sora 6`7 osztású Balassi-sortöredék (Ördög már | veletek, ` ti álszent | hivatalok). Táncmotívumként villan fel benne a Bolgár-tánc fordított hetese: Lengyel szép || Zsuzsánna, `  citera || et cetera.

      A Zsoltár, egyetlen önirónikus „negatív imádság”. Versszakai 4+3+4 sorúak. Hosszú sorainak alapformája a felező tizenhatos (8`8). A Tűnődés nagy szeretőkről, a kardcsókolókról 9+10+10 sorú strófákból áll. Sorai viszonylag rövidek, 11-12 szótagúak, de mondatszerkezetük, alliterációkkal is felerősített nyomatékrendjük négyes tagolást sugall (kenderkötél, || kötőfék `  meg pányva, || ponyva). A tizenkettősök minden metszetváltozata előfordul a versben: 5`7, 6`6, 7`5, 8`4. A harmadoló változatnak a négyes tagolásba való beillesztése akár a metrikai irónia eszköze lehet, mint a kezdősorban: Nap süti a || vaskezeket, ` mégis ||  fáznak.

      A Föltárt idill  strófái kétsorosak, alapformájuk a felező tizenhatos (Lemerülve || édenébe ` nem tekint föl || az idegen). Ehhez mérten változik, lélegzik, gyorsul–lassul a többi sor.

      Nagy László tagoló versének további vizsgálata több vonatkozásban is hálás témának ígérkezik.

      1. Feltárhatja a magyar verstörténet egy jelentős fordulatának tényeit, hátterét, következményeit.

      2. Elősegítheti a XX. századi magyar verselméleti irányzatok, viták jobb megismerését.              

      3. Hozzájárulhat Nagy László verselésének, ritmikai pályaképének teljes körű feldolgozásához.

      4. Adalékul szolgálhat Nagy László költői életművének méltó, hiteles, új szempontú kritikai feldolgozásához.

IRODALOMJEGYZÉK

Brassai Sámuel: Szórend és accentus. Értekezések a MTA Nyelv- és Széptud. Oszt. köréből, 1889,11

Gábor Ignác: A magyar ősi ritmus, Bp., 1908, 267

Gáldi László: Ismerjük meg a versformákat! Gondolat, Bp., 1961, 239

Görömbei András: Nagy László költészete, Magvető, Bp., 1992, 440

Horváth János: A magyar vers, MTA Bp., 1948, 314

Kecskés András: Nyelv és vers. – Pannon Enciklopédia, Magyar nyelv és irodalom, Bp.,2000,189-193

Kiss Ferenc: Alkotás vagy öncsonkítás? (Ritmikai problémák), Kortárs, 1960,7,95-126

Kövendi Dénes: Ady tagoló versének törvényszerűségeiről, Irodalomtört. Közl., 1977, 4-6, 542-554

Lengyel Balázs: A költői mesterségről, Élet és Irodalom, 1960,2,11

Lukácsy Sándor: Seregszemle. Magyarok, 1948,6,376-377

Nagy László: Arccal a tengernek (Versek 1944-1965), Szépirodalmi, Bp., 1966

Nagy László: Versek és versfordítások 1-4. kötet, Magvető, Bp., 1975

Nagy László: Jönnek a harangok értem, Magvető, 1978

Nagy László: Adok nektek aranyvesszőt (Összegyűjtött prózai írások), Magvető, Bp., 1979

Németh László: Molnár Albert zsoltárai és ritmikájuk [1928] — Az én katedrám, 1969, 90-98

Németh László: Magyar ritmus [1939] — Az én katedrám, 1969,15-67

Németh László: Felszólalás a magyar verselés vitájában [1952], — A kísérletező ember, 1963,399-405

Németh László: Versformákról [1953], — Megmentett gondolatok, 1975,221-223

Németh László: Mi a tag? (Olvasógyakorlat) [1957], — A kísérletező ember, 1963,405-411

Németh László: A szórendtől a versig, — A kísérletező ember, 1963,399-411

Németh László: A magyar vers útja [1957], — Megmentett gondolatok, 1975,224-232

Németh László: A kísérletező ember, Magvető, Bp., 1963

Németh László: Kiadatlan tanulmányok, Magvető, Bp., 1968

Németh László: Az én katedrám, Magvető, Bp., 1969

Németh László: Megmentett gondolatok, Magvető, Bp., 1975

Tüskés Tibor: Nagy László, Szépirodalmi, Bp., 1983,207

Vargyas Lajos: A magyar vers ritmusa, Akadémiai Kiadó, Bp., 1952,263

Vargyas Lajos A magyar vers ritmusa című könyvének vitája, Az MTA I. Oszt. Közl., 1953, 219-257

Vargyas Lajos: Magyar vers      magyar nyelv (Verstani tanulmány), Szépirodalmi, Bp., 1966,237


A tagoló vers szerkezeti típusai Nagy László életművében

 

 

 

TÍPUS

 

VÁLTOZAT

 

 

 

 

1944-1956

 

1956-1965

 

1966-1973

 

1974-1978

 

ÖSSZESEN

 

1.

 

 

 

SZOROS

 

FESZES

 

SZAKOZATLAN

RÍMES

 

 

5

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

7

 

2.

 

SZAKOZATLAN

RÍMTELEN

 

 

 

 

 

2

 

 

9

 

 

5

 

 

16

 

3.

 

STRÓFIKUS

RÍMES

 

 

19

 

 

1

 

 

3

 

 

 

 

 

23

 

4.

 

STRÓFIKUS

RÍMTELEN

 

 

1

 

 

 

 

 

4

 

 

4

 

 

9

 

5.

 

 

 

SZOROS

 

OLDOTT

 

SZAKOZATLAN

RÍMES

 

 

9

 

 

4

 

 

 

 

 

2

 

 

15

 

6.

 

SZAKOZATLAN

RÍMTELEN

 

 

1

 

 

3 (2+1)

 

 

3

 

 

1

 

 

8

 

7.

 

STRÓFIKUS

RÍMES

 

 

1

 

 

1

 

 

1

 

 

1

 

 

4

 

8.

 

STRÓFIKUS

RÍMTELEN

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

1

 

 

3

 

9.

 

SZAKOZATLAN

TŰZFORMA

 

 

2

 

 

6

 

 

 

 

 

2

 

 

10

 

10.

 

STRÓFIKUS

TŰZFORMA

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

2

 

11.

 

 

 

TÁGAS

 

 

SZAKOZATLAN

RÍMES

 

 

2

 

 

2

 

 

1

 

 

1

 

 

6

 

12.

 

SZAKOZATLAN

RÍMTELEN

 

 

 

 

 

6 (3+3)

 

 

3 (2+1)

 

 

6

 

 

15

 

13.

 

STRÓFIKUS

RÍMTELEN

 

 

 

 

 

2

 

 

1

 

 

4

 

 

7

 

A félkövér számok az átlagosnál nagyobb terjedelmű, 100 verssornál hosszabb műveket jeleznek.

 

JEGYZETEK



 [1] NÉMETH 1969,18-20

 [2] NÉMETH 1969,94

 [3] GÁBOR 1908; NÉMETH 1969,23

 [4] KECSKÉS 2000,190. Önálló fejezetet szánt „Ősi tagoló versünk” ismertetésére GÁLDI László: 1961,30-38

 [5] BRASSAI 1889

 [6] VARGYAS 1952,66-67

 [7] Uo. 135

 [8] VARGYAS 1966,235

 [9] Uo. 133-134

[10] NÉMETH 1963,408-409

[11] VARGYAS 1966,135

[12] NÉMETH 1975,222

[13] NÉMETH 1963,403-404

[14] Uo. 407

[15] Uo. 408-409

[16] VARGYAS 1966,235

[17] TÜSKÉS 1983,61

[18] LUKÁCSY 1948

[19] GÖRÖMBEI 1992,164

[20] NÉMETH 1969,35

[21] KISS F. 1960,97-102

[22] LENGYEL B. 1960,11

[23] GÖRÖMBEI 1992,166

[24] HORVÁTH 1948, 93 kk.

[25] KISS F. 1960,103

[26] Uo. 124

[27] NAGY L. 1975,1,298

[28] Uo. 549-550

[29] NAGY L. 1979,95

[30] Uo. 35

[31] Uo. 40

[32] GÖRÖMBEI 1992,86

[33] NAGY L. 1979,67-68

[34] KECSKÉS 2000,189-191

[35] NAGY L. 1975,3,7

[36] A harmadoló tizenkettősnek is lehet bolgár előzménye (Három éve éget engem betegségem…).

      NAGY L. 1975,3,28

[37] NAGY L. 1975,1,549-550; NAGY L. 1979,35; 40

[38] NAGY L. 1975,3,20;400. Nagy László itt az „olasz gregorián-énekek” vélt hatását is említi. Feltehetően téved:

      talán SZABOLCSI Bence akkoriban elterjedő gagliarda-elméletére gondolt. Vö. GÁLDI 1961,64!

[39] Uo. 12

[40] BROCKHAUS – RIEMANN: Zenei Lexikon III., Zeneműkiadó, 1985,173

[41] NAGY L. 1979,46

[42] NAGY L. 1966,325-331

[43] GÖRÖMBEI 1992,242

[44] Uo. 128

[45] Uo. 213

[46] NAGY L. 1975,3,400

[47] VARGYAS 1952,68-91

[48] GÖRÖMBEI 1992,180

[49] NÉMETH 1963[1957],410

[50] Vö. GÖRÖMBEI 1992,345! Görömbei szerint trocheusi–jambusi párbeszédről van szó, ez azonban sem

      formai, sem funkcionális értelemben nem igazolható.